Minden Kedves Olvasónak

boldog Karácsonyt!!!!!!!!!

az idei évre búcsúzóul szeretnék elnézést kérni mindazoktól, akiknek csalódást okozok azzal, hogy hiába frissítgetik a statisztikáim szerint 52%-ban elavult böngészőjüket, sehol egy bejegyzés. Sokat gondolkoztam rajta, mi az oka annak, hogy egyik napról a másikra elfogyott a mondanivaló. Nemhiába a diploma, végül rájöttem.

Azért, mert hirtelen Johanna családtag lett. Bármilyen furán is hangzik ez így saját anyukája szájából. Már nem egy kis idegen, akit imádunk és megpróbálunk kitanulmányozni, hanem egy, a család teljes értékű tagjai közül. Márpedig nem blogolok arról, hogy Anyukámnak miért nem lesz zavaros a húslevese, pedig esküszöm nagy lángon főzi, arról, hogy miért késik el Krisztián minden nap a munkahelyéről, sőt arról sem, hogy a fűtésszezon beindultával növésnek indult az Aloe Verám. Csak mert ezek nem túl izgalmas dolgok mindazoknak, akik nem képezik a család részét. Megkockáztatom, a húsleves topicja még a családtagok nagy részét is elijesztené.

Úgyhogy kérem szépen Jo* jól van, hihetetlen édes kölök, mióta kinőtte a hasfájását, a hangját is csak akkor lehet hallani, ha valaki megpróbálja elaltatni, neadjisten megetetni. Ezek továbbra sem a kedvenc tevékenységei, lehet ő a korábban tanulmányozott Maslow piramis második szintjéről indítja az életét.

Utoljára, de nem utolsósorban karácsonyi ajándékul jöjjön egy pazar trükk, ami tán sok még gyermektelen Olvasó hasznára válhat. Előtte azonban szeretném exkuzálni magamat, amiért azt gondoltam, lehet egy kisbabát ahhoz szoktatni, hogy bármilyen körülmények között tudjon aludni. Nem lehet. Ahhoz viszont lehet, hogy ugyanolyan körülmények között aludjon, ahogy elalszik. Ha mikor elalszik, csend van, felébred mindenre. Ezt úgy értsd, hogy tegnap véletlenül nem telefonáltam, nem szólt a rádió, semmit nem csináltam, míg a bébi elaludt. Majd felébredt arra, hogy kikapcsoltam egy tollat. Nem egy aknát robbantottam fel, csak egy szimpla golyóstoll végét voltam vakmerő megnyomni - egyszer. Sok volt.

Búcsúzásképpen tehát a trükk nem az, hogy csendben kell maradni, hanem az, hogy TILOS csendben maradni. Ha szól a rádió, mellette telefonálok és pakolom a mosogatógépet, a baba elalszik és a III. világháború hangjaira sem ébred fel. Sőt, a világvégére sem ébredt volna el, de szerencsére az most elmaradt.

Még egyszer boldog Karácsonyt mindenkinek, posztolok majd egy karácsonyi fotót a tündérkéről, ha ráhúztam végre a csini új ruháját:)

*A hitelesség kedvéért hadd tegyem hozzá, hogy Jo már nem Jo, hanem Maci, Manci, Mancika vagy Hurkamanó.

Minden szingli

arra vágyik, hogy Anyuka lehessen. Igen, minden. Akár élvezi a szingli-létet, akár nem. Hiszen a szingli-lét egyetlen élvezete, hogy azt csinálsz, amit akarsz, nem szól bele senki. Este viszont, ha hazaérsz, üres az ágy és nincs kinek vacsorát főzni. Bár az én ágyam nem volt üres, benne lakott Zsemle, Anyámék macskája. Aztán mikor elköltöztem, elégették szegényt az alsókertben. Mármint az ágyamat.

Mindenesetre az első három hónap tapasztalatait így tudnám összegezni. Vegyél minden létező jót az egyedüllétből és tegyél hozzá minden létező jót a kapcsolatban élésből, adjál hozzá némi extra házimunkát, vonj le némi alvást és kész is. Igazság szerint remek. 

Napközben szingli vagy, azt csinálsz, amit akarsz, nem szól bele senki és nem tudja meg senki. Este kapcsolatban élsz, van kinek főzni, és nem egy borospohár társaságában ülsz a géped előtt hajnalig. A legkitűnőbb életforma azok közül, amit eddig próbáltam. Persze lehet, lesz még jobb is, bár ha jobban végiggondolom ezután még ki fogom próbálni a következőket:

- dolgozó kisgyerekes családanya: valószínűleg halál és többet fogok a dugóban ülni a zongoraórák, balettórák és karateórák között cikázva, mint valaha

- dolgozó nagygyerekes családanya: valószínűleg halál, egyik gyerekem sem fog velem szóba állni, mert pattanásos undok kamaszok lesznek mind

- dolgozó jajkimenekültazösszesgyerekmostmitcsináljak nagymama: valószínűleg halál és nem fogom érteni minek járok dolgozni ahelyett, hogy az unokákat tanítanám a kétezer éves mondókákra

- nyugdíjas mostmitkezdjekmagammalgyereöregutazzunk nagymama: na ez már döfi, ha az öreg még mozgóképes lesz, itt még lesz egy-két jó évünk pár kimaradt kontinens kipipálásával

És kész. Illetve még lehet, hogy özvegy is leszek a végén, akkor majd veszek egy randa papagájt és utazom vele, nem lesz rossz az sem, de a sok vérnyomás- meg koleszterincsökkentő elvesz majd a komfortzónámból, az tuti.

Kisgyermekes családanyának lenni tehát remek, ahogy azt fentebb is állítottam, feltéve, hogy más hasonszőrű is van a környéken, mert az első hetekben azért szokni kell még a szinglilét visszaköszönt magányát. Magam akkor éreztem először, hogy valami nem stimmel, mikor "Istenem, mekkora idióta, hogy lehet így előzni, ezt láttad???" kérdéssel fordultam hátra az akkor tán hét-nyolc hetes, békésen szundikáló Johannához. Talán nem kell mondanom, hogy nem vezet túl jól, bár a koordinációs képességei terén van fejlődés, egyedül tudja fogni a csörgőjét meg a kígyóját is (ami Apósom szerint egy béka - vigasztaló, hogy más család sem sarokba szoríthatatlan a biológiai műveltség terén), azonban néha elejti őket és szemöldökét összeráncolva nézegeti öt-tíz percig a kezeit, vajon azok mik. Előzési szituációban egy ilyen hadművelet járhat veszélyekkel. 

Mindenesetre ő a fix napközbeni társaság, tehát mint ilyen, vele szoktam beszélgetni. Szó ne érje a ház elejét, Jo igyekszik jó beszélgetőpartnernek bizonyulni, így most már van, hogy hat-nyolc percen keresztül is visszabeszél, éő, eő, beő, meő, ög, agő, egő, hmmp szavakat váltogatva. Igaz, ami igaz, ezeket csak akkor mondja, ha én is ilyesmiket beszélek, egyik szeretett exkollegám meglepett hangon vissza is kérdezett, mikor telefonos eszmecserénket "habababaababaBAAAM!!" felkiáltással szakítottam meg. Persze nem neki mondtam, ennyire még nem hülyültem meg, mindösszesen csak az ember hozzászokik, hogy bármit is csinál, közben egy-egy ilyennel kiválóan fenn tudja tartani a gyermek érdeklődését is. És ezzel nincs is baj, de azért napi tíz-tizenkét órában a magányosság egy formája tör az emberre, feltéve, hogy jobb napja van és ennél mélyenszántóbb gondolatokat is szeretne megosztani valakivel. Igen, egy átlag hétfőn Johanna is abszolút kielégíti az ember kommunikációs igényeit. 

Magyarán bárkiben felmerül a kérdés szingliként, ő vajon jó anya lesz-e és élvezni fogja-e az anyaságot, hát azt tudom mondani: ha élvezed a szingli létet, élvezni fogod az anyaság első hónapjait is. Ha szereted, hogy azt csinálsz, amit akarsz, hogy egész nap lóghatsz a barátnőiddel, vagy hogy leszólítanak az utcán, ha rámosolyogsz valakire, hát imádni fogod a kismama-sorsot. Az meg, hogy a szokásos, végtelenül unalmas szép a szemed, láttalak-e már valahol, mindig idejártál edzeni kérdések helyett, végre életszagú problémákat tárgyalsz ki, simaképű mamlaszok helyett valós emberekkel, kifejezetten üdítő is lehet. Az elején. Bár gondolom az érszűkületes néni a tizenkét éves kutyájával, aki házikoszton él és ezért ilyen virgonc (a kutya!), vagy a kisbolt előtt álldogáló bácsi, aki '63-ban alig bírta elaltatni a kisfiát esténként, bezzeg a következő gyerek, az olyan volt mint a kisangyal - szóval ezek a budatétényi közszereplők egy idő után pont olyan izgalmasak lesznek, mint a fentebbi hatig sem bírok számolni, gyere együnk egy melegszendvicset egyetemisták. De most még nem azok. Még szeretjük őket, nagyon.