Minden Kedves Olvasónak

boldog Karácsonyt!!!!!!!!!

az idei évre búcsúzóul szeretnék elnézést kérni mindazoktól, akiknek csalódást okozok azzal, hogy hiába frissítgetik a statisztikáim szerint 52%-ban elavult böngészőjüket, sehol egy bejegyzés. Sokat gondolkoztam rajta, mi az oka annak, hogy egyik napról a másikra elfogyott a mondanivaló. Nemhiába a diploma, végül rájöttem.

Azért, mert hirtelen Johanna családtag lett. Bármilyen furán is hangzik ez így saját anyukája szájából. Már nem egy kis idegen, akit imádunk és megpróbálunk kitanulmányozni, hanem egy, a család teljes értékű tagjai közül. Márpedig nem blogolok arról, hogy Anyukámnak miért nem lesz zavaros a húslevese, pedig esküszöm nagy lángon főzi, arról, hogy miért késik el Krisztián minden nap a munkahelyéről, sőt arról sem, hogy a fűtésszezon beindultával növésnek indult az Aloe Verám. Csak mert ezek nem túl izgalmas dolgok mindazoknak, akik nem képezik a család részét. Megkockáztatom, a húsleves topicja még a családtagok nagy részét is elijesztené.

Úgyhogy kérem szépen Jo* jól van, hihetetlen édes kölök, mióta kinőtte a hasfájását, a hangját is csak akkor lehet hallani, ha valaki megpróbálja elaltatni, neadjisten megetetni. Ezek továbbra sem a kedvenc tevékenységei, lehet ő a korábban tanulmányozott Maslow piramis második szintjéről indítja az életét.

Utoljára, de nem utolsósorban karácsonyi ajándékul jöjjön egy pazar trükk, ami tán sok még gyermektelen Olvasó hasznára válhat. Előtte azonban szeretném exkuzálni magamat, amiért azt gondoltam, lehet egy kisbabát ahhoz szoktatni, hogy bármilyen körülmények között tudjon aludni. Nem lehet. Ahhoz viszont lehet, hogy ugyanolyan körülmények között aludjon, ahogy elalszik. Ha mikor elalszik, csend van, felébred mindenre. Ezt úgy értsd, hogy tegnap véletlenül nem telefonáltam, nem szólt a rádió, semmit nem csináltam, míg a bébi elaludt. Majd felébredt arra, hogy kikapcsoltam egy tollat. Nem egy aknát robbantottam fel, csak egy szimpla golyóstoll végét voltam vakmerő megnyomni - egyszer. Sok volt.

Búcsúzásképpen tehát a trükk nem az, hogy csendben kell maradni, hanem az, hogy TILOS csendben maradni. Ha szól a rádió, mellette telefonálok és pakolom a mosogatógépet, a baba elalszik és a III. világháború hangjaira sem ébred fel. Sőt, a világvégére sem ébredt volna el, de szerencsére az most elmaradt.

Még egyszer boldog Karácsonyt mindenkinek, posztolok majd egy karácsonyi fotót a tündérkéről, ha ráhúztam végre a csini új ruháját:)

*A hitelesség kedvéért hadd tegyem hozzá, hogy Jo már nem Jo, hanem Maci, Manci, Mancika vagy Hurkamanó.

Minden szingli

arra vágyik, hogy Anyuka lehessen. Igen, minden. Akár élvezi a szingli-létet, akár nem. Hiszen a szingli-lét egyetlen élvezete, hogy azt csinálsz, amit akarsz, nem szól bele senki. Este viszont, ha hazaérsz, üres az ágy és nincs kinek vacsorát főzni. Bár az én ágyam nem volt üres, benne lakott Zsemle, Anyámék macskája. Aztán mikor elköltöztem, elégették szegényt az alsókertben. Mármint az ágyamat.

Mindenesetre az első három hónap tapasztalatait így tudnám összegezni. Vegyél minden létező jót az egyedüllétből és tegyél hozzá minden létező jót a kapcsolatban élésből, adjál hozzá némi extra házimunkát, vonj le némi alvást és kész is. Igazság szerint remek. 

Napközben szingli vagy, azt csinálsz, amit akarsz, nem szól bele senki és nem tudja meg senki. Este kapcsolatban élsz, van kinek főzni, és nem egy borospohár társaságában ülsz a géped előtt hajnalig. A legkitűnőbb életforma azok közül, amit eddig próbáltam. Persze lehet, lesz még jobb is, bár ha jobban végiggondolom ezután még ki fogom próbálni a következőket:

- dolgozó kisgyerekes családanya: valószínűleg halál és többet fogok a dugóban ülni a zongoraórák, balettórák és karateórák között cikázva, mint valaha

- dolgozó nagygyerekes családanya: valószínűleg halál, egyik gyerekem sem fog velem szóba állni, mert pattanásos undok kamaszok lesznek mind

- dolgozó jajkimenekültazösszesgyerekmostmitcsináljak nagymama: valószínűleg halál és nem fogom érteni minek járok dolgozni ahelyett, hogy az unokákat tanítanám a kétezer éves mondókákra

- nyugdíjas mostmitkezdjekmagammalgyereöregutazzunk nagymama: na ez már döfi, ha az öreg még mozgóképes lesz, itt még lesz egy-két jó évünk pár kimaradt kontinens kipipálásával

És kész. Illetve még lehet, hogy özvegy is leszek a végén, akkor majd veszek egy randa papagájt és utazom vele, nem lesz rossz az sem, de a sok vérnyomás- meg koleszterincsökkentő elvesz majd a komfortzónámból, az tuti.

Kisgyermekes családanyának lenni tehát remek, ahogy azt fentebb is állítottam, feltéve, hogy más hasonszőrű is van a környéken, mert az első hetekben azért szokni kell még a szinglilét visszaköszönt magányát. Magam akkor éreztem először, hogy valami nem stimmel, mikor "Istenem, mekkora idióta, hogy lehet így előzni, ezt láttad???" kérdéssel fordultam hátra az akkor tán hét-nyolc hetes, békésen szundikáló Johannához. Talán nem kell mondanom, hogy nem vezet túl jól, bár a koordinációs képességei terén van fejlődés, egyedül tudja fogni a csörgőjét meg a kígyóját is (ami Apósom szerint egy béka - vigasztaló, hogy más család sem sarokba szoríthatatlan a biológiai műveltség terén), azonban néha elejti őket és szemöldökét összeráncolva nézegeti öt-tíz percig a kezeit, vajon azok mik. Előzési szituációban egy ilyen hadművelet járhat veszélyekkel. 

Mindenesetre ő a fix napközbeni társaság, tehát mint ilyen, vele szoktam beszélgetni. Szó ne érje a ház elejét, Jo igyekszik jó beszélgetőpartnernek bizonyulni, így most már van, hogy hat-nyolc percen keresztül is visszabeszél, éő, eő, beő, meő, ög, agő, egő, hmmp szavakat váltogatva. Igaz, ami igaz, ezeket csak akkor mondja, ha én is ilyesmiket beszélek, egyik szeretett exkollegám meglepett hangon vissza is kérdezett, mikor telefonos eszmecserénket "habababaababaBAAAM!!" felkiáltással szakítottam meg. Persze nem neki mondtam, ennyire még nem hülyültem meg, mindösszesen csak az ember hozzászokik, hogy bármit is csinál, közben egy-egy ilyennel kiválóan fenn tudja tartani a gyermek érdeklődését is. És ezzel nincs is baj, de azért napi tíz-tizenkét órában a magányosság egy formája tör az emberre, feltéve, hogy jobb napja van és ennél mélyenszántóbb gondolatokat is szeretne megosztani valakivel. Igen, egy átlag hétfőn Johanna is abszolút kielégíti az ember kommunikációs igényeit. 

Magyarán bárkiben felmerül a kérdés szingliként, ő vajon jó anya lesz-e és élvezni fogja-e az anyaságot, hát azt tudom mondani: ha élvezed a szingli létet, élvezni fogod az anyaság első hónapjait is. Ha szereted, hogy azt csinálsz, amit akarsz, hogy egész nap lóghatsz a barátnőiddel, vagy hogy leszólítanak az utcán, ha rámosolyogsz valakire, hát imádni fogod a kismama-sorsot. Az meg, hogy a szokásos, végtelenül unalmas szép a szemed, láttalak-e már valahol, mindig idejártál edzeni kérdések helyett, végre életszagú problémákat tárgyalsz ki, simaképű mamlaszok helyett valós emberekkel, kifejezetten üdítő is lehet. Az elején. Bár gondolom az érszűkületes néni a tizenkét éves kutyájával, aki házikoszton él és ezért ilyen virgonc (a kutya!), vagy a kisbolt előtt álldogáló bácsi, aki '63-ban alig bírta elaltatni a kisfiát esténként, bezzeg a következő gyerek, az olyan volt mint a kisangyal - szóval ezek a budatétényi közszereplők egy idő után pont olyan izgalmasak lesznek, mint a fentebbi hatig sem bírok számolni, gyere együnk egy melegszendvicset egyetemisták. De most még nem azok. Még szeretjük őket, nagyon. 

Harcolunk

Johannával. Mert az előző bejegyzés konklúziójával mit sem törődve továbbra sem szeretném elrontani a kislányomat. Előre bocsátom, egyelőre nyerésre állok, de a kishölgy nem tűnik úgy, mintha valaha fel akarná adni a háborút.

Múlt kedd óta tudni illik feladta azt a kiváló szokását, hogy rajtaütésszerűen elalszik a járókájában. Volt pár hasfájós napja, valamint fel-felugrott egy-egy nagyi, és ez így már elég volt ahhoz, hogy csak kézben legyen hajlandó elaludni. Márpedig szerényen megállapíthatjuk, hogy a bicepszeim úgy tökéletesek, ahogy vannak, nem szabad őket tovább növelni, ergó szépen hízó kis csecsemőket nem dajkálunk a kelleténél tovább. Akkor viszont? A környezetünkben felnőtt és felnövésben levő kisbabákat megfigyelve, a nappali altatás a következőképp néz ki:

1) A baba nem alszik.
2) A baba szopik és közben elalszik. Ha felébred, kap egy mellet, alszik tovább.
3) A baba nem tudjuk alszik-e, de mellette a franciaágyon alszik az anyja.
4) A baba néha alszik, anyukája meg rója a köröket a babakocsival.

Ezeket a pontokat átbeszéltük Jo-val, de nem találtunk közös nevezőt. Johanna nyitottabb, mint én, ő, az 1), 3), 4)-es pontokat is támogatná, nekem viszont egyelőre nem tetszik egyik sem. Az 1) egyáltalán nem, mert ha nem alszik, nyűgös lesz, mert nem tud elaludni, ha pedig nyűgös, azt szokta jelezni, rosszabb napjain a Pék is füldugóban dagaszt pár kilométerrel lejjebb. A 2) szintén nem pálya, mert utál enni, ha épp nem éhes, és neadjisten meg akarom kínálni, nekem kampec. Ha lennének fogai, már pár százassal gazdagítottam volna a plasztikai sebészeket, hogy tegyék rendbe az okozott kárt. A 3) nem rossz, de ha felkelek mellőle észreveszi. Sajnos én még mindig lényegesen rosszabb alvó vagyok, mint Johanna (amit szabad Jupiternek ugye:) ), ezért ha ő el is alszik, én egész biztos nem, amikor felkelek, felébred és én megint nem tudtam csinálni semmi értelmeset. A 4) nagyon jó, szeretem, és napi kétszer sétálok is vele, de neki még háromszor vagy akár négyszer is illik aludni egy nap, másrészt nem biztos, hogy a mínusz negyven fokban is megsétálom a napi négy óránkat, úgyhogy ez sem opció.

Amit én szeretnék: Johanna ha el akar aludni, kapjon egy cumit, a kutyáját, a piros takaróját és aludjon el a járókában. Fényben, zajban. Punktum. Ezt mondtam neki is, de nem nagyon érdeklem. Most úgy negyedik napja, hogy felvettem a kesztyűt (mentségemre előtte fel sem tűnt, hogy valahogy mindig valaki karjában aludt el, örültem, hogy alszik...), az első két napon ő állt nyerésre, tegnap és ma épp fordulni látszik a kocka. De nem tudom fognak-e valaha győztest hirdetni. Első két napon felolvastam neki a fél Szuflé magazint (van mesekönyve, nem kell aggódni, de szerintem a tojássárgáják is épp olyan izgalmasak még neki, mint Mazsola), felvettem vagy kétszázszor, hogy megnyugtassam és visszaraktam a helyére, majd megint, valamint van már egy 6 perces "ssss-cccsssss-sssss-cssssss-sssss" felvétel is a telefonomon is, ezt is bevetettem sokszor. Ezekből a szuflé olvasás tűnt a leghatékonyabbnak, de akkor már én is majdnem lefordultam a kanapéról annyira untam magamat, még egy fahéjas villámtorta recept és az ereimet felvágtam volna a tortakéssel.

Ma viszont nem volt harc szinte semmi, mikor elfáradt és kezdte a nyüglődést, cumi be, kutya és Jules néni (ez mindkettő egymásra kísértetiesen hasonlító puha, rongyszerű képződmény, Júliáék családja szerint "szuszók") a feje két oldalára, piros takaró a fejére és alvás. Tartott vagy húsz percig mire elaltatta magát mind a kétszer, és a cumi is kizuhant párszor a nagy ellenállásban, de végül vesztett. A kérdés már csak az, hogy lehet ezt stabilizálni? Anyuci szerint az altatás genetika kérdése is, ezt meg tudom erősíteni. Amikor én nem tudok elaludni, felkeltem Krisztiánt, hogy altasson el. Akkor ő "szegénykém, hát miért nem alszol, nem tudsz aludni, csukd le a szemedet" jótanáccsal ellátva megvigasztal és nyomban alszik tovább. Ha ezt fordítva adnánk elő én felébrednék és nézném a plafont még hatvan percig. Úgyhogy el tudom képzelni, hogy a babák is hasonlóan működnek, mint mi, hiszen ha egy felnőttet sem lehet megtanítani elaludni, akkor miért lehetne egy csecsemőt? Továbbmegyek, miért elvárás egy csecsemőtől, hogy magától elaludjon, miért nézik hülyének az anyját is, ha nem megy neki? Vagy miért nem nézik hülyének az enyémet, mert nekem harminc év alatt sem sikerült megtanítani, hol itt az igazság?

Mindenesetre igazság ide vagy oda, én futok ezzel még egy-két kört, az sicher. A cumit megkaphatja, de mást nem. És itt most nagy plénum előtt kijelentem, hogy a nappali altatás csatáját alkalmanként legalább 55 percig fogom vívni a következő mondjuk 15 napban. Aztán vagy sikerül vagy nem. Tovább nem fogok szenvedni, mert alkalmanként 120 perc alvásidő áll Naccsága rendelkezésére, ha ebből 55 alatt nem sikerül elaludnia egyedül, akkor 5 alatt elaltatom, hogy legalább 60-at aludjon.

Jobban belegondolva ezzel el fogok venni mindkettőnk életéből napi 3x60 percet, ami alatt mindketten dühöngünk, ahelyett, hogy 3x5 alatt elaltatnám karban, és mindezt miért? Hogy elmondhassam, hogy az én kislányom egyedül tud elaludni.

Ha van a Nőnél logikátlanabb élőlény a világon, akkor az az Anya.

Anti-FőttTojás

Orsi révén szert tettem végre egy-két nem amerikai gyermeknevelési könyvre. Félreértés ne essék, semmi bajom az amerikaiakkal, istenien főznek, jófejek, több természeti csoda jutott nekik, mint egész Európának*, ráadásul te vagy a legvékonyabb, ha kimész egy tízmilliós falujuk utcájára. Remek hely. De ettől még szeretném ha az én kislányom intelligencia szintje meghaladná a testtömeg-indexét. Úgyhogy boldogan habzsolom az innen-onnan származó könyveket, talán meglepő módon messze a legjobb egy '86-os magyar kiadvány.

Kevés dolgok egyike, amiben minden nemzet minden könyve egyetért - a túl sok inger kikészíti a babát. A túl kevéstől meg hülye lesz szegény. Ez utóbbi például az amerikaiakat nem nagyon zavarja, ők csak annyit mondanak, hogy ha nagyon unatkozik tedd arrébb, hogy a tapéta másik csíkját bámulja, hát nem tudom. Mindenesetre azt egyértelműen leírják mindenütt, hogy a baba megfelelő ütemű szellemi fejlődése érdekében mindig új és új ingerekkel lepjük meg, de ha túlterheljük, akkor ne csodálkozzunk rajta, ha nyűgös lesz. Például - ezt írja az egyik - ha egész nap hurcoljuk magunkkal ügyet intézni, bevásárolni, sminkeshez, stb, hát ne csodálkozzunk ha nem alszik el este, mert túlpörög.

Na most mióta megünnepeltük a Függetlenség Napját ("TELITALÁLAT, ELNÖK ÚR!!!"), azóta mi azért igyekszünk mindennap valami programot beiktatni Jo-val. Illetve én igyekszem, Jo meg szépen tűri, sok szava nincs, tényleg nem hiszek a demokráciában. Voltunk már Ringatón, Állatkertben, Városligetben, Orsinál, Farkasréten, Kristóféknál, Diánál, babamasszázs-tanfolyamon, gyerekorvosoknál, védőnőnél, Veráéknál, és volt nálunk még ezenkívül négyezer-hatszáz ember. És a fenti helyeken is volt, ahol többször voltunk. Ha nem jutunk el sehova, sétálni megyünk, délelőtt és délután is 2-2 órát. Johanna ettől teljesen függetlenül most már negyedik hete fürdetés után magától elalszik, négy és öt óra között felkel egyszer tíz percet enni, majd reggel hét és nyolc között felkel végleg. Ha olyanja van, akkor négy és öt között sem kel fel, csak hétkor először. Még mindig becsületesen vezetem a kis füzetét, ami tanúsítja, hogy az égadta világon semmi összefüggés nincs aközött, hogy hol voltunk és hogy milyen kedve volt. Egész mostanáig.

Tegnap tudni illik nem voltunk sehol. Úgy jött ki a lépés, hogy este koncertre mentünk (amiért síron túli hálám üldözi PNC barátunkat, aki szponzorálta az eseményt), ezért nagyszülőkre bíztuk a tökmagot. Azt a tökmagot, aki egész nap éktelen undok volt, vagy a hasa fájt és azért sírt, vagy azért mert a hasa már nem fájt ugyan, de egy pillanatra le mertem tenni. Sírt a pelenkázón, a hordozókendőben, a járókában, a mellemen, mindenütt. Rettenetes kis némber módjára viselkedett, szegény felügyelőknek a vacsoráját alig bírtam mellette egész nap megfőzni, úgyhogy nem jutottunk el még csak sétálni sem. Nem tudom, egy három hónapos sincs gyerek csinálhat-e ilyet akarattal vagy sem, dehogy amint megjöttek szülők, a cumiját kiköpve vigyorgott mindkettőre, sztrájk nélkül evett, gagyogott, hagyta magát dajkálni, mintha visszacserélték volna. Nem érdekel, hogy csak beképzelem-e vagy sem, de rá volt írva, hogy hálát ad az égieknek, hogy végre történik valami.

Persze a sült gesztenye vagy a padlizsán okozta éktelen hasfájásától sírt ugyanúgy, de ha elmúlt a görcs, teljesen jófej lett megint, amilyen szokott. Úgyhogy őszintén mondom, el tudom képzelni, hogy zavarta, hogy aznap nem volt program. Pedig a nagykönyv szerint akkor kellene idegesnek lennie, ha van program. Az egyetlen olyan tünet, amit idegen helyen eddig észrevettem, hogy csak a kezemben hajlandó elaludni. Némi körülnézés után hagyja magát letenni és lehet vele játszani is rendesen, de elaludni nem alszik el egyedül, legalábbis ez még sosem sikerült neki. Itthon gond nélkül megy, a járókában, a kiságyban, Sári megunt kanapéján, mindenhol, csak legyen cumi és kiskutya. Vagy kismajom, vagy kismaci vagy kisnyúl, erről megoszlanak a vélemények, majd teszek fel fotót és lehet tippelni.

Szóval lehet az, hogy egy pár hónapos baba már unatkozik itthon? Örökölhette annyira a túlpörgött anyukája génjeit, hogy még a hatvan centit sem érte el, de már kiakad, ha üres a naptárja? Mert ugyan megegyeztünk Krisztiánnal és meg is fogadtam ugye, hogy nem leszek azért börtönlakó (kinek ablakába soha nem süt be a Nap, trállálááláá), mert gyerekem született, és azt sem akarom, hogy a kisbabám egész nap otthon üljön, mint egy főtt tojás, de nem túlzás ez? Pont a túlpörgést megakadályozandó pedig óvatosan még a hathetes kontroll napján beírtam a naptáramba minden keddre és csütörtökre, hogy "itthon-itthon", hogy ne mindennap hurcováljam a babát, de lehet, hogy ez felesleges volt? Hisz, ha felnőttek között is van otthonülős és nembírahátsójánmaradnisoha típus, akkor miért ne lehetnének a kisbabák is ilyenek? Miért ne lehetne túl sok a program az egyik kisbabának és túl kevés a másiknak? A kérdés már csak az, mit fogok csinálni akkor, ha a következő gyerek otthonülős lesz? Elküldöm a háromévest az állatkertbe, a nullaévessel meg fogjuk egymás kezét a járókában egész nap?

Mindenesetre egyelőre egy gyerek van hálisten, úgyhogy benn hagyom a keddet és a csütörtököt is, aztán ha még egyszer előadja az unatkozós-nyüglődős, nem bírom a fejedet formáját, hát kitörlöm ezeket is, és lesz nemulass.


*Ha leszámítjuk Németországot persze. Ááá, csak viccelek. Hollandiát is számítsuk le, az is gyönyörű, ott nem csak fák vannak egy sima placcon mint Németország legcsodálatosabb tájegységein, de még tulipánok is. Fantasztikus helyek ezek, ha fizetnének sem költöznék oda, az sicher.

Hogyan lehet elrontani egy gyereket?

Tegyék fel a kezüket (avagy éljenek a XXI. század lehetőségeivel és kommenteljenek) azok, akik valaha élő ember szájából hallották a következő mondatokat:

Ne csodálkozz, hogy a gyereked is anyád házában fog leérettségizni, téged se raktak ám le egy percre sem a kiságyadba.

Te mekkora tahó vagy, fejemet rá, hogy négy éves korodig cumiztál. 

Ide nekem a rozsdás bökőt, hogy öt évesen sem fogtad fel mire lenne jó a bili.

Nem csoda, hogy alkoholista lettél, ha egyszer két éves korodig minden éjjel háromszor szopiztál, ökör.

Neked aztán fogalmad nincs az életről kisapám, lefogadom minden nap anyádon aludtál el.

És még folytathatnánk. Hisz nyolcszázféleképpen el lehet rontani egy gyereket, kérdezz meg bárkit. Sőt meg sem kell kérdezned, az orrodra fogja kötni magától is. De most őszintén, miért akkora gond is ez? Miért érdekel egy másodpercre is, hogy "el ne rontsd" a gyerekedet, ha egyszer SOHA SENKI felnőtt korára nem fogja tudni cumizott-e nyolcévesen vagy sem? 

Vegyünk egy példát, névtelenül, hogy ne sértsük meg senki személyiségi jogait. Az illető nekem fiútestvérem egyébként, de többet nem mondok róla, nehogy rájöjjön valaki, kivel példálózom. Az Uraság az elrontott gyermekek mintapéldánya. Az összes családi legenda arról szól, hogyan kötötte be a Mama az egyik lábán a cipőt, a Papa pedig a másikon. Hogyan ugrálta körül az Anyukán, Apukán kívül a Mama, a Papa, a másik Mama, a másik Papa és persze a Nagynéni is. Teljesítették a kis Twist Oliver összes kívánságát, ha a történetek csak fele igaz, akkor is sorra követték el az összes hibát, amit el lehet egy első gyermeknél. És mi történt? Elromlott ez a Kisfiú? Hát nem. A Kisfiú működik kérem szépen, köszöni jól van. Sőt a cipőjét is be tudja kötni egyedül. Mindkét lábán. Tehát szenvedett bármi kárt abból, hogy el lett rontva? Nem. Mert akárki akármit mond, egy gyereket nem lehet elrontani.

A saját következő három évedet - azt elronthatod persze. De hogy ennek a gyerek abszolút nem látja kárát, az egész biztos. Ha találkozol legközelebb egy idiótával, kezd el faggatni és rögvest rájössz, semmi összefüggés nem lesz aközött, elkapatták-e gyerekkorában és van-e normális munkahelye harmincévesen. 

Ha meg így van, akkor mi a rákért törekszünk ilyen kegyetlenül arra, hogy ne kelljen hazudnunk a szomszéd néninek, ha megkérdezi, hány óránként eszik a gyermek. Vagy cumizik-e éjszaka, szobatiszta-e három évesen, tud-e török basát rajzolni négy évesen. Miért nem lódítunk valamit zsigerből és visszük át a saját magunk által rajzolt remek basát ajándékba, ahelyett, hogy órákat, napokat, heteket aggódunk azon, hogy elég gyorsan elkezdett-e a gyermek kúszni, elég egyenesen áll-e, megfelelő hangsúllyal mondja-e a "Hö" szócskát, letette-e magától a cumit és leszokott-e az éjszakai felkelésről. Nem teljesen mindegy? Fogja ezt tudni bárki húsz év múlva? Rá lesz írva a gyerekre? Nem és nem. Sőt jobbat mondok, ő maga sem fogja tudni, ha nem kötjük az orrára.

Merthogy ne nyalja le a lekvárt a kenyérről, hogy köszönjön ha megérkezett valahova és hogy ne 100km/h-val közlekedjen a csúszós papucsban a Nemzeti Galériában az nyilvánvaló. De hogy ehhez teljesen mindegy hány óránként eszik, az is. Szóval min aggódunk mi tulajdonképpen az első évben és miért is?

Rend vagy Rutin?

Az összes fantasztikus csecsemőgondozó könyv Jeruzsálemtől Namíbiáig azzal kezdődik, hogy tegyél rendet a csecsemő életében, mert a baba akkor lesz nyugodt és kiegyensúlyozott. Tévednek. Az összes könyv. Illetve igazuk van, csak nem neked szólnak, hanem a kisbabádnak. Kedves kisbaba, tegyél rendet anya meg apa életében és attól lesznek nyugodtak és kiegyensúlyozottak. Ők. Ha pedig nekik jó, te is jól leszel, hiszen belőlük eszel, ők tesznek tisztába, ők adják vissza a cumidat és ők mossák ki a kutyádat, ha túrós lesz.

A felnőttek végtelen elbizakodását mutatja az a tény, hogy azt hisszük mi szabályozzuk a pöttömöt. Mert felkeltjük, mert elaltatjuk, mert akkor etetjük, amikor az nekünk kényelmes. A frászt. A baba pontosan tudja, mikor szeretne enni, mikor aludni, mikor inni és mikor dajkálódni. Bogarasságát tekintve egy harminc éve egyedül élő, klimaxon épp átesett óvónéni sem kelhet vele versenyre.

A legjobb, amit tehetsz, megfigyeled mit akar, megtanulod és megcsinálod. Ezt hívják gyereknevelésnek. Ja nem, rugalmas napirendnek hívják vagy mi. Ez a gyerek például négy óránként szeretne enni, evés után függőlegesben szeretne lenni igen sokáig, mert vízszintesen nem tud akkorákat köpni és mert visszafolyik a torkába a cumó, amit ippeg fogyasztott. Függőleges lét után hanyatt akar feküdni és gyakorolni a hangkészletét, valamint kapálózni a lábaival. Ha mindeközben néha jön még egy kis túró, akkor vizet vagy cumit szeretne, nem mindegy melyiket és nem mindegy milyen ütemben. Közben vigyorogni kell rá és bohóckodni, színes dolgokat bökdöstetni. Ha megunta a gajdolást, szereti ha végleg odaadod a cumiját és távozol. Alkalmanként kedveli, ha megnézheti, ott vagy-e még a környéken, valamint szeret családi és baráti pletykákat hallgatni, esetleg ha ilyen nincs akkor mesét vagy rádiót. Ha megunta a pletykákat, elalszik.

Miután felébredt, eldönti, hogy a program melyik részéről szeretné folytatni - ha kialudta magát, gajdolástól folytatjuk, ha álmos még, cumizom egyedül fázistól folytatjuk, ha megéhezett, eszünk. Mivel egy teljes ilyen ciklust négy órában határoztam meg (ÉN, nyilván...), a baba pedig a tej-köpködés sikerességétől függően 3-5 óránként éhezik meg, átlagban ki is fog jönni a négy óra. És nicsak, máris szuper négy órás napirended van, ami ráadásul rugalmas is, hiszen kevés dolog egyike, amit minden nevelési tanácsadó egybehangzóan állít, hogy ne időrended legyen, hanem napirended. Nagyon okosak ezek. Napirendet tartani könnyű, ha tudod mit akar a gyereked. Ha nem tudod, nem lesz napirended, de akkor is mondhatod, hogy azért nincs, mert te hülyeségnek tartod, a kutya nem fog rájönni, hogy valójában ötleted nincs róla, mit szeretne csinálni a bébi napközben, ezért random alkalmazkodsz hozzá. Ami a legjobb az egészben, hogy az esetek 99.9%-ban ekkor is van napirended, csak nem veszed észre. Ha felírnád mikor mit csinálsz, rájönnél, hogy a babádnak igenis van napi rutinja, csak neked nem tűnt fel, hogy azt követed. Ha meg felírod és tudatosan próbálod kialakítani, hogy ekkor eszünk, ekkor alszunk, ekkor amazt csinálunk, akkor szögre ugyanazt csinálod, mint amúgy, csak azt hiszed te mondtad meg mikor mit csinálsz. És a végeredmény? Így is lesz napirended meg úgyis. Hogy ezt rutinnak hívják-e vagy rendnek, nézőpont kérdése. Eredmény szempontból tökéletesen mindegy, lényeg, hogy elégedett szülőt és elégedett gyereket eredményez.

Ami biztos, hogy elnézve ezt a kis három arasznyi töpörtyűt csak az jut eszembe róla, amit húgom egyik előző barátja mondott, mikor arról filozofáltunk, vajon mi járhat Zsemle, Anyámék lazacos falatkákon felnőtt elkényeztetett macskája fejében, mialatt a fotel közepén fetreng:

"Én tartalak Titeket."

Szétvált hasizmok

márpedig nincsenek. Ami különösen annak fényében remek hír, hogy időközben megérkezett az USAból rendelt erre specializált torna DVDm (http://9monthslesson.blogspot.hu/2012/07/szetvalt-hasizmok-fyi.html). Még nagy pocakkal azért tetszett igazán ez a DVD, mert nemcsak a szétvált hasizmokra tartalmaz speciális gyakorlatokat, de a többi szülés utáni tornával szemben ezt már két héttel a szülés után is el lehet kezdeni, nem kell kivárni a hatot. Így utólag majd olyan hasznos, mint négy órával a szülés előtt szülészet könyvet vásárolni, bár ez szállítással együtt is olcsóbb volt és legalább már lekerült róla a fólia.

Nyilván nem kezdtem el. Sem két hét, sem hat hét elteltével. Mára viszont győzött a lelkiismeret-furdalás, ezért először Krisztián és a DVD segítségével diagnosztizáltam, hogy a hasizmaim nem váltak szét, majd elindítottam a tornát. Orsikának jelentem, hogy kifejezetten izgalmas új hasizomgyakorlatokat tartalmaz, amit itthon még senkitől sem láttam. Azonban olyan lassan, hogy közben megnéztem egy gordonramsayshow-t, írtam vagy tíz e-mailt és ettem két szelet mandulatortát. Ez utóbbi megint Anyuci hibája, mert az ő tortája volt, csak sajnos az én hűtőmben. A második szelet végén felébredt a manócska, úgyhogy a torta és a torna második fele, na meg a nyújtás elmaradt. A jó hír, hogy így sem fájt semmim másnapra. A rossz hír, hogy így sem fájt semmim másnapra. Mert ki a frász akar úgy tornázni, hogy utána nem fáj semmije? Ha CSAK a tortákat fogyasztom, akkor sem fáj semmim, a súlyom így is ippeg 50 kg, tehát a motiváció egészen kérdéses. Azzal együtt, hogy bevallottan elítélem a genetikailag vékony hölgyeket, mert izomtalanok és szottyosak. Sajnos én nem vagyok genetikailag vékony, azonban a szoptatás hasonló érzetet kelt. A mérleg szerint nem hízol, de szép lassan apadnak az izmaid és dagadnak a zsírpárnák, úgyhogy vékony leszel és szottyos. Gusztustalan.

Szóval nincs más választás, mint:
opció1 tornázni
opció2 futni
opció3 beüzemelni Anyósom szobabiciklijét, ami egy véletlen folytán nálunk dekkol a garázsban
(opció4 rendbe rakni a garázst, hátha találok még egy lépcsőzőgépet is, az a kedvencem)

Opció2 kizárva, mert gyűlölök hidegben futni. Opció3 nem rossz, csak találnom kellene valakit, aki hajlandó nekem felcipelni a garázsból a vendégszobába, és helyette lehozni a Kék Fotel-t. A Kék Fotel-ről azt kell tudni, hogy egy teljesen jó állapotú, kifejezetten szép fotel, amiben másfél éve lassan nem ült senki. Egyetlen percre sem. Jobb napjain van benne húsz vasalatlan ing, rosszabb napjain még az sem. A Kék Fotel a legfeleslegesebb, legmagányosabb tárgy a háztartásunkban, de mint családtag, nem vihető le a garázsba. Miatta viszont nem fér el a szobabicikli, úgyhogy maradt opció1, a torna.

Olyan tornát kell keressek, ami bármikor megszakítható, tehát
1) nem szakadhat rólad csatakban a víz, hiszen ha neadjisten közbe jön egy hasfájás vagy bármi előre nem látható, akkor sanszos, hogy JNL érkezése előtt nem lesz időd zuhanyozni;
2) nem tartalmaz végzetesen sok ugrabugrát, hiszen bizonyos testrészeid elég igénybe vételnek vannak mostanában kitéve az etetések kapcsán, de azért jó lenne őket megőrizni az utókornak is;
3) visszaépíti a megfogyatkozott izomzatodat.

Ilyen tornát egyelőre nem ismerek, ha bárkinek van tippje (Orsi, szedd már össze magad!:) ), szívesen fogadom. Addig meg marad a hosszú farmer és a rövid ujjú póló. A bicepszeim rendben vannak, tíz hete szálkásítok, figyelve, hogy kis-közepes súllyal dolgozzak és csak az izomfáradtság utolsó utáni jeleire álljak meg pihenni. 

Az első randi

Meglepő cím egy harmincéves leányzó tollából. Már feltéve, hogy nem egy megkésve észbe kapott apáca jegyzetei között motoszkálunk. A nagyszülőknek hála, vasárnap az Uram elvitt vacsorázni. Sminkelve, rövid ruhában, csizmában, ahogy azt kell. Mármint én, Krisztiánnak nem áll jól a csizma.

Egészen őszintén mondom, az este maga volt a tökély. És nem a libamáj creme brulée, a lazac vagy a csokoládé mousse miatt, bár azokat sem utolsó érzés azzal a tudattal fogyasztani, hogy ez sem az én, hanem a kis tökmag mérlegelésén fog meglátszani. Hanem azért, mert négy és fél éve nem voltam randevún. Négy és fél éve. Ráadásul amíg együtt jársz valakivel és elmész vacsorázni, a pasit értékeled. Aztán összeházasodsz valakivel, megint elmész vacsorázni és már a menüt értékeled. De az az érzés, hogy engem "elengedtek" vacsorázni - na ilyen nem hogy négy, de vagy tizennégy éve nem volt. Ráadásul megint az Ősök engedtek el - nem változik semmi. És még meg sem mondták hányra kell hazaérjek. Öregségemet mutatja az a tény, hogy ezzel együtt a világért sem késtem volna egy percet sem a megbeszélt időpontról.

Tej persze volt bekészítve a hűtőben, egy hadsereg Johannának elég lett volna, plussz a 7h órás etetés után távoztunk és 1/2 11h-re itthon voltunk, úgyhogy a négy óránként étkező gyermek nem csoda, hogy közben nem éhezett meg. A nagymama elmondása szerint egyedül is aludt a gyerek a kanapén, erre bizonyítékok nincsenek és amikor megjöttek édesdeden szunyált magán a nagymamán, tehát felmerül a gyanú, hogy három és fél órán keresztül rázták a kis hátsóját, hogy békében legyen, de a lényeg, hogy jól viselkedett. Nemcsak ő, hanem apukája is. Bár amikor elindultunk és éppen még Johanna szokásos etetés utáni "böfizni-is-utálok-és-a-gyomorsavam-is-marja-a-nyelőcsövem-le-ne-tegyél-adjál-vizet-meg-a-cumim-de-azon-nyomban" műsorának a vége ment, megfordult a fejemben, hogy egyedül fogok vacsorázni menni, Krisztián annyira nem akart elindulni. De Johanna jó érzékkel elhallgatott, és így majdnem már a kapun is kigurultunk, mire először említette meg, hogy reméli jól fogja érezni magát a kisbaba, és hát nagyon kicsi még. Ami igaz, az igaz.

Mindenesetre egyetlen egyszer sem telefonáltunk haza, ami szerintem több, mint kiváló teljesítmény. A szülinapomra kapott zseniális kenyérsütőgépbe azért bekészítettem egy kenyeret, hogy szegény árván hagyott nagyszülők éhen ne haljanak, így az étteremben már kifundáltam, hogy írok nekik egy sms-t, amikor kész a kenyér, hátha nem hallják meg a csipogását. Krisztián persze átlátott a szitán és abszolút támogatta az ötletet, hiszen hátha az sms-re írnak választ vagy felhívnak és abból leszűrhetjük hogy bírja a baba a szülőnélküliséget. De ellenálltunk a kísértésnek és nem írtunk.

Úgyhogy mivel a nagyszülők is Johanna jobbik énjével töltötték az estét, amit mi is újra a korunknak megfelelő* szórakozásnak szentelhettünk, így ígéretet kaptunk az ismétlésre. Már csak az a kérdés, ha havi egy kimenőd van, akkor azt az egyet minek szenteljed?


*az elmúlt pár hétvégén tudni illik igen öreges allűröket vettünk fel. Minden szombaton és vasárnap sétálunk például egy nagyot a Kamaraerdőben vagy a Hárs-hegyen, vagy ahova éppen eltévelyedünk, hazafele pedig rendre megállunk egy-egy cukrászdánál eszünk egy fagylaltot és hozunk haza süteményt. Na nem mintha bármi kivetnivaló lenne a sétában, a fagyiban vagy a sütiben, de pár hónapja még az efféle szórakozásokat a nyugdíjas éveimre akartam tartogatni. Mindegy, arra majd kerítünk valami mást.

A reflux kezeléséről

A sok bukás, szoptatási sztrájk ésatöbbi tünetekkel rendelkező Johannát végre eljuttattuk gyomorultrahangra. Az ultrahangos bácsi nagyon kedves volt és még annál is jóval öregebb, megvizsgálta a babát és közölte, hogy a prototípus remekül sikerült. Amikor megemlítettük neki, hogy a bébi nagyon sokat bukik és sokat sír bukás előtt/után, akkor hozzátette, hogy igen-igen, van egy-két visszafolyás. Refluxos? Az.

Ezzel teendő nincsen, egy éves kor alatt, ha a súlygörbe nem laposodik, hagyjuk békén. A súlygörbe véletlenül még nincs kész, szóval meg is kaptam gyorsan ukázba az uramtól, hogy vigyem be a kockás füzetben vezetett gyermeknyilvántartást excelbe, hogy kiváló grafikonokkal tudja elemezni Jo-t. Rákérdeztem azért, hogy mit javasol, hogyan tudnánk az amúgy jókedvű kis refluxos tüneteit enyhíteni. Büfiztessük hason, akkor könnyebben kijön a légbuborék.

Korábban is sejtve, hogy a pöttöm refluxx*al (*Sáááári hogy írják??) küszködik, megkérdeztem már az én kis védőnőmet is, hogyan tudnánk enyhíteni a pici fájdalmait. 45 percig büfiztessük legalább, szigorúan teljesen függőleges helyzetben, vállon, addig le ne tegyük.

Mivel az ultrahang mellett némi oltás is kötelező, ezért az ultrahang délutánján fülsiketítő üvöltéssel a karomban, meginterjúvoltam a háziorvos asszonyt is. Büfiztessük oldalt fektetve, akkor könnyen kijön a levegő és adott esetben a tej is.

Johanna már olyan öreg, hogy mindezek mellett a hat hetes csípőszűrésen is részt vettünk - ahogy arról korábban már beszámoltam - ott elmondták, hogy a babát semmiképpen se fektessük az oldalára, mert az összenyomja a csípőízületeit. És mivel ott véletlenül üvöltés közben a környéket is volt ideje összeköpködni, megkérdeztem, van-e tippjük a bukás ellen. Van persze, a babát közvetlenül evés után azonnal fektessük hanyatt, hagyjuk ott legalább húsz percet, majd emeljük fel, így jön ki legkönnyebben a légbuborék, meg a felesleges tej is.

Úgyhogy azóta Johanna minden etetésnél választhat.

Ha az ultrahangos orvosra hallgat, hason fekszik.
Ha a védőnőre, függőlegesben köpdös a hátam mögé.
Ha a gyerekorvosra, oldalán fekve köpdösi össze a pelenkákat.
Ha a csípőszűrést végző orvos hölgyre, hanyatt fekszik.
Végül ha anyjához híven a google-el is barátságban van, hordozószékben üldögél, mert akkor nem folyik fel a szájába a kis gyomorsava és nem ordít.

Mivel az összes fentebbi megoldási javaslatot követtem már, de lényeges különbséget nem tudtam felfedezni köztük, ezért már csak a kombi-módszerek maradtak. Például hason fektetem a hordozószékébe. Vagy bekötöm a hordozóba és azzal együtt vetem a vállamra. Ha ezek sem fognak működni, akkor feladom a harcot és megvárom, míg kinövi.

Ez utóbbinak azért annyi hátránya van, hogy nem túl jó érzés látni, ahogy a bébi vigyorgás és gajdolás közben egyszer csak sikításba fog és folytatja mindaddig, amíg a robbanások el nem halkulnak a pocakjából.  Naponta hatszor eszik egy hetes kora óta, ezt ő fundálta ki, okos kis gyerek, mi a ráknak enne három óránként, ha egyszer ilyen tortúra az egész pár köbcenti tejért. Ez viszont nem igazán tetszik az orvosoknak, egybehangzóan azt javasolják, minél gyakrabban etessük a babát. Ami még segít, hogy ha minél hosszabban is etetjük, sokszor megállítjuk, büfiztetjük, újra kezdjük. A végén pedig megint büfiztetünk ugye. Az ideális az lenne, ha két-két és fél óránként enne. Egy etetés tartson 45 percet minimum, utána következzen megint 45 perc büfiztetés fejen állva vagy ahogy jól esik. Egy ilyen kisbaba még minden etetés között aludjon is, legalább egy órácskát, naponta összesen 16-18-at. Játsszunk is vele valamikor persze, és egyébként fektessük minél többet vízszintesbe, hiszen úgy tud legjobban fejlődni a törzse.

Az ideális nap tehát egy refluxos kisbabának: napi 12 etetés, alkalmanként 1.5 óra hosszúságban. Utána vagy játszik vagy alszik, a kettő együtt már nem fér bele, az élet nem habos torta. Egész nap összesen max 6 órát alhat így, de ha az anyjának sem jut több, ez így legalább fair.

A panaszait enyhítendő, a fentebbi hasznos büfiztetési és etetési tanácsokon kívül még gyógyszert is javasoltak neki. Infacolt vagy Espumisan-t, amitől elmúlik a gyomorfájás. Igaz, hogy az amerikai honlapok szerint reflux esetén mindkettő alkalmazása ellenjavallt, mert súlyosbíthatja a tüneteket. A bukás ellen továbbá ajánlatos az anyatejjel történő előetetés, illetve a bukás elleni tápszer, alkalmanként 1-2 kanállal, ami majd besűríti a tejet. Valamint másik gyógyszert is kapott, amit etetés után kell kapni, hogy dugószerűen lezárja a gyomrocskáját, nehogy feljöjjön a gyomorsav.

Tehát még egyszer, nehogy összekeveredjünk, a gyerekorvosok ajánlásával az ideális szoptatás:

1. Infacol 2 fecskendőnyi
2. bukás elleni tápszer - 2 gyermekkanál
3. anyatej - 45 percen keresztül
4. bukás elleni gyomorbedugaszoló gyógyszer - 1 adagolókanál
5. büfiztetés - 45 percen keresztül, a kívánatos pozícióban.

Majd fél óra pihenő, rugdalózó-, body- és pólócsere anyának (hiszen van rajta kétféle gyógyszer, tápszer, anyatej, valamint felbukott anyatej és anyatúró), utána kezdjük az egészet előröl. Hol vannak már a boldog medicinlabdás békeidők.

Zsebibaba

Mi anno utaztunk. Apuci bal kezén ült az egyikünk, jobb kezén a másikunk. Ráültünk a kezére, megfogtuk a karját és utaztunk. Hogy mikortól tettük ezt, hogy M-tartásban voltunk-e, hogy a gerincfejlődésünk töretlen volt-e vagy hogy a pszichénknek jót tett-e a testkontaktus, nem tudom vizsgálta-e valaki. De hogy szerettük, azt tudom. Meg azt is, hogy állat jókat tudtunk veszekedni Sárival, aki a másik karon ült ugye, így hallottuk, amit a másik összehadovált, de az öklünk nem ért át Apuci túloldalára, így bunyó nélkül is remekül tudtunk együtt lógni.

Azóta persze az idők változtak, már nincs sima fogd meg a babát, ugyan már. A cipelő segédeszközök száma kis matematikai képzavarral élve a végtelenhez konvergál. Az áruk is, nyilván. A legegyszerűbb nem más, mint egy csinos szövetdarab. Sok mindent tud, ami elvárható egy asztalterítőtől mondjuk, csak keskenyebb. Mint egy baromi hosszú bárpult-terítő. Na ilyet pár ezer forinttól ötvenezerig bárhol lehet kapni. Az átlag úgy 15 ropi, a hossza X méter, a szélessége úgy X/5. Mondjuk. Nyilván lehetne "varratni" is, de kinek van lélekjelenléte hallgatni az utána felbukkanó prédikátorokat az anyagminőségről, a rugalmasságról, az elasztántartalomról és hasonlókról. Nekünk van ilyen egyébként, jó szokásunkhoz híven potyautasként szereztük húgoméktól, Jo nagyon szereti, jelenleg is abban alszik a keyboard felett. Nagy szerencse, hogy vakon gépelek. A kendő mindenki szerint nagyon egészséges, mert a baba közel van hozzád és jó a gerinctartása ésatöbbiésatöbbi. Az, hogy a kendőt nincs az az ember a világon, aki pontosan ugyanúgy köti magára kétszer, az mindegy. A gyereknek jó és kész, mert az apacsok is ebben kötik magukra a kölköket, mielőtt tüzes vízért indulnak a kisboltba, ők meg csak tudják.

Aztán vannak a kenguruk. Már persze nem így hívják őket, hanem SSC hordozóknak. Azt nem tudom, az SSC a kenguru rövidítése-e vagy a hordozóé, utána kell nézni. Ilyenből szintén van olyan, ami megfelelő újszülöttnek is, egyébként pedig kicsit szofisztikáltabb szövetdarabról beszélünk fröccsöntött műanyag csatokkal. Gondolom ez utóbbiak miatt, de ezek már 15k-tól kezdődnek, határ a csillagos ég, vagy kicsit feljebb. Véletlenül nekünk már ilyenünk is van, ez Krisztián kolléganőjének a hibája, aki kölcsönadott egyet kipróbálni. Illetve az én hibám, mert visszaadtam. Mindenesetre szerelem első látásra, úgyhogy rendeltem magamnak egyet a szülinapomra*. A hordozó kényelmes, gyönyörű, design-os és nem tartja melegen a babát. Kicsit olyan, mint a starbuckos bögre. Ezen SSC a nyugati népek és az újvilág nem apacs származású lakosai szerint tökéletesek az újszülöttnek. A magyar hordozási tanácsadók (hoppá!) egy része előbbiekkel azonosul, másik része pedig ellenzi, szerintük csak akkor érdemes hordozni egy gyereket, ha már jár, de legalább kúszik. Hát ha már jár, hordozza a rossz nyavalya.

Aztán a kenguruk és az SSC-k között van még négyezer fajta hibrid megoldás, mint kendők, amin karikák lógnak. Vagy karikák, amin kendők, nézőpont kérdése. Vagy a rugalmas kendők. Vagy a babazsákok. Ezekről sok szót nem érdemes vesztegetni, feltéve, hogy el tudsz képzelni egy kendőt, ami rugalmas, vagy egy zsákot, amiben van egy baba. Remélem el, ha nem, guglizd ki, csak előtte vegyél ki egy-két nap szabadságot, mert idő lesz, mire felfogod, mi a különbség az erszény és a babazsák között például (semmi.). Különösen szeretem, hogy bár a tanácsadó zsenik véleménye megoszlik nációnként, de az látszik, hogy a termékek leírását 1:1-ben fordítják angolból. Nem hiszem, hogy van bárki Európában, aki egy KENDŐ leírásában külön előnyként említené, hogy kis helyen elfér, ez tipikus amcsi teleshop duma. Ha a szuper hasizom-erősítő kézi készülékkel elvégezted a napi két és fél perc penzumot, hajtsd össze és nééézd, pont befér az ágy alá és csak négyszáz dollár!!!

Ma csípőszűrésen a szimpatikus doktornő ("a gyermek hibátlan") oda nyilatkozott, hogy a babának totálisan mindegy melyiket használjuk, mindegyik jó, amiben rendesen felhúzza a lábacskáját, viszont leszünk szívesek tudomásul venni, hogy a hordozóeszközök arra valók, hogy hordozzuk benne a babát. Logikusnak hangzik, úgyhogy igyekszem megfogadni, eddig nem tettem bevallom. Amíg meleg volt, ilyenekben sétáltunk és ha hazaértünk benne hagytam a törpét, fel ne ébredjen, amíg kávézom. Viszont legalább "ne zavarjon" célzattal nem szoktam magamra kötni, bármennyire is pártolnám amúgy Papó pár bejegyzéssel ezelőtti kommentjét. Na jó, egyszer azért igen. De sietni kellett, hogy kész legyenek a muffinok, mire megjönnek a JNL-ek és Johanna nem akart elaludni.

Summa summarum a kendők azért jobbak a csatos hordozóknál, mert több fér belőlük az ágy alá. Úgyhogy a döntési fa igen szimpla: ha még van helyed az ágy alatt -> kendő, ha már amúgy sincs -> csatos hordozó.


*A saját szülinapra ajándékvásárlás szokását Apucitól veszem át most, hogy megöregszem. Ő mindig vesz magának valamit a szülinapjára, van hogy Karácsonyra is. Ami nem lenne baj, ha nem lenne meg az a bosszantó allűrje, hogy a közelgő ünnep előtti két-három nappal szerzi be ezeket, persze előrejelzés nélkül. Így nemcsak van egy szuper ajándéka, de még a rokonait is bosszanthatja vele, hogy a) miért nem nekik jutott eszébe vagy b) hogyan fogják másra cserélni két napon belül az így már duplikált ajándékot. Okos, igaz?

Szolgálati közlemény

Sokan jeleztétek, hogy folyton elvesztitek a jogosultságot a belépésre, úgyhogy meguntam a témát, a nem regisztrált idegenek már úgyis feladták ennyi idő alatt, hogy ránk találjanak Jo-val:)

Szóval nyilvánossá tettem a blogot, hogy ne kelljen többet fáradni, mindent a Kedves Olvasóért.

A vén fenyő

Valami hasonló lehetett a címe annak a 12 versszakos versnek, amit egy általános iskolai ünnepségre kellett betanuljak. Nekem. Csak mert jó tanuló voltam, és az ilyenektől elvárható, hogy szépen mondjanak verset. Pösze voltam már akkor is, teljesen hülye az irodalomhoz, illetve a magyarhoz, ahogy még akkor hívták, nem tudtam és nem tudom kimondani az "s" hangot és nem tudok magolni. De nekem kellett verset mondjak, hát mondtam.

Mellettem a boncsérbalázs állt, akinek koszos volt az inge, mert a szünetben fellöktük nyuszihoppozás közben. Az összes szülő ott dekkolt a kisszékeken és várták a rendkívül izgalmasnak ígérkező műsort. A harmadik vers volt a mienk a boncsérbalázzsal, én kezdtem a vén fenyővel, majd ő jött valami másik verssel, gondolom a Hamvas tujával. Előtte négyezerszer begyakoroltuk, kicsit féltem, hogy beégünk, mert boncsérbalázs rossz tanuló volt, nem is értettem, hogy került az ünnepi programba. Tizenegy versszakot tökéletesen elmondtam, igazán művészi lehettem, aki valaha hallott már szavalni, el tudja képzelni. Aztán a tizenkettedik versszaknál paff. Semmi nem jutott eszembe. Pár másodpercig álltam bambán, boncsérbalázs próbált súgni, de hiába, teljes black out. Majd a rémülettől tágra nyílt szemmel, nyolc évem és száztíz centim összes magabiztosságával bólintottam a fejemmel, mintha végeztem volna és rángattam a koszos ingét, kezdje már el az ő versét, na. Boncsérbalázs elkezdte, és a tökéletes szavalata közepén ugrott be, hogy kezdődik a rohadt tizenkettedik versszak. Hát úgy, mint a vers. Hiszen a tizenkettedik versszak az első versszak volt, szóról szóra. Hónapokig ettem magam, milyen gáz lehetett szegény szülőknek, hogy így beégette őket a kis mintagyerekük.

Nahát, akkor csak ettem magam rajta, most már tényleg el is tudom képzelni, mit érezhettek. A látogatási tilalom t.i. azért van elrendelve csecsemőknél, hogy az Anya fel tudja dolgozni a szituációt. Ez egész biztos. Hordanak összevissza mindent oltásokról, betegségekről, sterilitásról, stb, de hol van ez az igazságtól. Az igazság az, hogy a labilis szülők lelkének védelmében történik mindez. Hiszen halál biztos, hogy a baba be fogja égetni.

Mert mi van, ha a gyerek éppen sír.
Vagy éppen bekakilt.
Vagy éppen alszik, de felébred és így sír.
Vagy éppen nem alszik, de szeretne aludni, viszont így már nem tud és ezért sír.
Vagy éppen enne.
Vagy éppen végeztünk az etetéssel, tehát koncentrikus körökben köpköd tele mindent a lakásban.
Vagy éppen végeztünk az etetéssel és a köpködéssel és így nyakig úszunk mindketten a tejben, a magas kopásállású, fózolt laminált parkettával egyetemben.
Vagy éppen cumi van a szájában, amitől a Cumi Ellenesek Tábora (CET) infarktust kap.
Vagy éppen kendővel van rám kötve, amitől a Kendő Ellenesek Gyülekezete (KEGY) infarktust kap.
Vagy éppen csatos hordozóban van rám kötve, amitől a Csatos Hordozó Ellenesek Klubja (CHEK) kap infarktust.
Vagy éppen meleg van, ezért nyitva van egy ablak, amitől a Huzat Ellenesek Nonprofit Szervezete (HENS) kap infarktust.
Vagy éppen sötét van, ezért ég egy energiatakarékos kompakt fénycső, amitől a Csecsemő Közelébe Lámpát?!? (CKL?!?) munkacsoport kap infarktust.
Vagy éppen hason fekszik, ezért az Ugye Csak Akkor Fekszik Hason Ha Tudod Végig Figyelni (UCAFHHTVF) civil társulat kap infarktust.

És még folytathatnánk. A gyülekezetek száma végtelen és nincs ember a földkerekségen, aki ne lenne valamelyiknek elkötelezett híve. Ha pedig a gyermek neadjisten a bal karodon fekszik és üdvözölten mosolyog, süt róla a béke és a jóllakottság, akkor az összes gyülekezet boldogan konstatálja, hogy infarktusnak itt bizony helye nincsen.

Csak hát el kell, hogy mondják, hogy ez bizony elkényeztetett első gyermek lesz, az látszik, hiszen folyton kézben van...

MIT NE!

Az első pár hét tapasztalatai alapján, a legveszélyesebb tíz tevékenység, ha egyedül vagy otthon egy kisbabával és megrögzött konzervatív léted ellenére sem vagy híve a "hagydcsaksírnimajdelfárad"-elvnek.

1. sose lakkozz körmöt.
Ha mégis, max a lábaidon, arra tudsz húzni zoknit, ha csak a felével készültél el.

2. ne dolgozz kelt tésztával.

3. ne hagyd bedugva a vasalót, hogy úgyis mindjárt folytatod.

4. ne kapcsold grillfokozatra a sütődet, főleg ha korábban olyat könyörögtél ki magadnak, ami 300C-on tud grillezni.

5. ne tedd le a mosott ruhát nagy gombócban a fregoli tetejére abban a hitben, hogy pár percen belül úgyis kiteregeted, nem fog megbüdösödni.

6. ne menj cumi nélkül sétálni.
Főleg ha viszed a babát is.

7. ha a baba elaludt, azonnal menj WC-re, akár kell, akár nem.

8. senkinek ne mondd, hogy "mindjárt visszahívlak".

9. soha ne engedd a vasalt textilpelusok biztonsági készletét 10 db alá.

10. soha ne gondold, hogy a következő szünetben majd lesz időd aludni, most inkább csinálsz mást.
Ha hulla vagy, aludj, amint elaludt a pöttöm. De előtte 7. szabály!

+1. ne moss hajat.
ha mégis, törődj bele, hogy göndörítő hab és diffúzor nélkül fog megszáradni, amitől rémesebb lesz a frizurád, mint Bonnie-nak a Knight Rider-ből.

Magányos luxus

tevékenységek tömkelegével töltöttem be a napjaimat úgy, hogy észre sem vettem. És így a leghosszabb 16 nap óta a komfortzónám az elmúlt két hónap legmagasabb fokára hágott. Igen, még így sem százas a helyzet, de az utolsó mondjuk húsz százalékhoz már EMBEREK kellenek. Sosem voltam egy antiszociális valaki, de ez a 4+6 hét (veszélyeztetett terhesség+gyermekágy) bentlakás abszolút meggyőzött róla, hogy soha nem is leszek. Így az emberhiányomat a szokatlanul magas szénhidrátbevitel mellett olyan dolgokkal pótlom, mint:

A Pék.

Ezeréves álmom beteljesülése, egy pék a közelben. Egy pék, aki az első látogatáskor megemlítette, hogy zárva van a bolt, de nyilván jöjjek bármikor, ha csak kifli és zsemle kell, akkor szombaton is, bár hétvégén egyáltalán nem nyitnak ki. Egy pék, ahol a mogorva kiszolgáló asszonyság pontosan tudja, hogy tegnap almás levelet vittem, ezért ma lekvárosat fogok. Egy pék, akinek langyos az óriáspogácsája, ha 10h-ig leérek.

A Kávé.

Legyen koffeines*, vagy koffeinmentes, a nap fénypontja. Ha a reggeli nyüszögés engedi, akkor a 0. szünetben napfelkeltét néző az első, ez koffeines. A reggeli repeta kávé (erről nem én tehetek, Anyukámtól tanultam, ő rontott el), az ááámerikából kapott starbucks-os úti pohárban velem jön a pékhez, így már hazafele fogyasztom az utcán üldögélve a meleg pogácsához. Itt megjegyzendő, hogy eme repeta kávé nem tartalmaz koffeint soha, valamint hogy a starbucks-os pohár azért képviseli a luxust, mert gyönyörű. Viszont melegen nem tart semmit, szóval a repeta kávém langyos ÉS koffeinmentes. Az utolsó pedig tejhabos, fahéjas, szerecsendiós és sor kerül rá minden nap, ha délután Koffeinfüggő Látogatónk akad (KFJNL:) ).

A Séta.

Időjárástól függően napi 1x1.5-tól 2x2 órára terjedő mennyiségben, babakocsival vagy hordozókendővel, Jo-val és mostanában a Zöld Béka helyett új barátnőnkkel, Helló Kittyvel. Kitty legalább olyan szépen szól, mint Béka, viszont három centivel hosszabb az átkozott zsinórja, így két másodpercenként ritkábban kell felhúzni. Ha az étterem-projektet feladottnak nyilvánítom és a kenyereszacskó-terv is befuccsol, majd meggazdagszom ebből. Olyan Kitty-t és Békát fogok gyártatni a ferdeszeműekkel, aminek hatméteres zsinórja van. JóéjszakátKislányom-felhúzod a Kittyt-JóreggeltKislányom. A Séta képviseli a vidéki családanya létemet, kutyákkal, ismerős autókkal, előre köszönő boltosokkal, babára vigyorgó öreg nénikkel, friss meleg töpörtyűt ajándékozó szomszéd bácsikkal. És nem utolsósorban a Séta a fitnesz termem is, hiszen ez az egyetlen engedélyezett testmozgásom még jelenleg - a pityergő kézi súlyzómon kívül természetesen.

A Campona.

A nyugati aluljáróban felnőtt pestiként ez az egyik legnagyobb változás eddig az életemben. Egyszer voltam a camponában, mielőtt ideköltöztünk volna, úgy emlékszem, hogy két órát utaztunk és megállapítottuk, hogy egyszerűbb lett volna Graz-ba kiugrani, mint ide, két rohadvány cápa miatt. Vagy bálna vagy mittudomén mik vannak ott. Tévedtem, de mekkorát. A Campona maga a metropolisz. A kozmopolita létforma megtestesítése, ami simán megéri azt a harminc perc erőltetett menetű hegymászást, amivel haza lehet onnan jutni. Kétszer voltam lenn a héten, mind a két látogatás fantasztikus élmény volt, remek üzletekkel, egy halom emberrel, dark moccachino-val és flat bread-del (nem tudom mi az magyarul, mondjuk szendvics:) ) a teraszon. Tény, hogy hazaérve olyan szagunk volt Johannával, mintha egész délelőtt havat lapátoltunk volna és mindkettőnk laposabbnál laposabb pocakjáról patakokban ömlött a víz, de megérte. A szagra meg felkészülhettem volna, ha végiggondolom, hogy mennyi észt sejtet 29C-ban ötméter hosszú és méter széles szövetbe burkolva hegyet mászni, persze szigorúan a legszűkebb farmerben, kendőhöz színben harmonizáló övvel, hiszen a városba tartottunk ugye és emlékezzünk a "nemleszektejfoltosésszakadtakkorsem" fogadalomra (http://9monthslesson.blogspot.hu/2012/08/a-nyilatkozat.html).


Na így. A Pék, a Kávé, a Séta és a Campona. Nem a legújabb Guy Ritchie, hanem a gyermekágyas kismama mulatságai. Egész jövő csütörtökig, amikor is túlesünk végre a 6-hetes kontrollon és kiszabadulva a nagyvilágba megünnepeljük a Függetlenség Napját!!!


*a sok fejcsóválást megelőzendő, Johannát nem érdekli megiszom-e a napi 1-2 kávémat, két hetes tanulmányozás alatt egyszer sem volt kimutatható korreláció az alvásainak száma és hossza vagy a fogyasztott koffein mennyisége között, valamint a vérnyomásom visszaállt a 90/60 alatti szintre, ami azt eredményezi, hogy ha nem iszom koffeint, jön a szokásos csillagokat látás és összeesés, amint felpattanok a kanapéról. Amit Őnagysága gyanítom zokon venne, tekintve, hogy ezalatt a karomon van általában.

Megvan a véleményem

a sztrájkolókról. Mindig meg is kaptam érte a magamét a család több szociális érzékkel megáldott tagjaitól (igazság szerint csak ilyen van*). Magam részéről két lábbal hajtanék el mindenkit a környékről, aki bármilyen ügyért bármikor sztrájkba kezd. Ha valami nem tetszik, el lehet menni és lehet dolgozni, élni máshol. Tudom, elég drasztikus álláspont és szegény lakosok, akik demonstrálni járnak és még szegényebb kizsákmányolt munkavállalók és dinnyeárusok és akárkik, de szerintem tényleg lehet lakni bármilyen országban, dolgozni más cégnél és termeszteni bodzát dinnye helyett. Úgyhogy soha egyetlen tüntetésen nem voltam és nem is leszek és ha korbáccsal hajtanának sem mennék sztrájkolni senkivel semmi célért. Valószínű konok, szélsőséges véleményemnek köszönhető, hogy sikerült egy olyan kislánnyal gyarapítsam a családot, aki már egy hónaposan is sztrájkol.

Johanna ugyanis szoptatási sztrájkba kezdett. Így hívják hivatalosan azt a tüneményes viselkedési formát, melyben a gyermek evés közben egyszer csak elkezd ordítani, mint egy csinos kis sakál, megfeszíti magát és evés helyett csak tátog, fortyog, dobálja magát. Csinálja mindezt addig, míg el nem fogy a saját türelme (apuci génjeinek hála sokat azért nem kell itt várni), majd megpróbál újra enni. Ezt műveli fél-egy órán keresztül, majd a szétordított kis tüdejéből és egyéb számomra ismeretlen belső szerveiből óriás tócsákban repül kifele a tej, a túró, a tejföl, talán még kefir is további egy-másfél órán keresztül. Ami azért hasznos, mert ez alatt az idő alatt nem lehet letenni, amitől még idegesebb lesz, mert a felébredésétől fogva 1.25 óra múlva utál kézben lenni, azt szereti ha fekszik valahol és nézi a színes dolgokat macerálás nélkül. Nem túl szociális kisbaba, ezt aláírom.

Ezt a viselkedési formát pár napig szokás gyakorolni, tenni sok mindent ellene nem kell, amíg a gyermek hízik. Ha a hízás megáll, elkezdhetünk aggódni. Egyelőre nem állt meg, lendületesen dagadunk tovább. Tehát nem aggódunk, várakozunk, hogy Johanna mikor adja fel a sztrájkot és gondolkozunk mi okozhatja a tüneteket. Szokás szerint van vagy tíz-tizenöt létező indok, a rosszízű tejtől a koffeinérzékenységen és a baba fülgyulladásán keresztül a szimplán túlérzékeny csecsemőig. Mivel ez a pár napos sztrájk most már majd egy hete tart, hát volt idő némi kísérletezéssel sorban kizárni a variációkat, mígnem eljutottunk a túlerős tejleadó reflexig. Ez viszont nem kezelhető, mivel reflex. Szívás. Magyarán a kislányom az én túlerős reflexem miatt sztrájkol. Magamon nem tudok segíteni, a leánykát pedig a szokásos sztrájkolókhoz hasonlóan még sem küldhetem el máshova táplálkozni. Kénytelen vagyok tehát szótlanul tűrni a kis zsarnok éhségsztrájkját és döbbenetes mennyiségű babusgatás, nyugtatgatás és rimánkodás árán rávenni, hogy ordítás helyett talán inkább étkezzen.

Úgyhogy az általam igen nagyra becsült és hűen támogatott no negotiation with terrorists (terroristákkal nem tárgyalunk) policy-t ezzel fel is rúgtam. Majd öt hétig kitartottam, nem is rossz. A negyedik gyereknél talán a három hónapos kort is elérjük, mire átveszi a hatalmat. Gyakorlat teszi a mestert.

*kivéve bátyám. Ő kicsit megsértődött, hogy elfelejtkeztem róla, hogy neki még nálam is kevesebb van. Elnézést:)

Hiányzik a csütörtököm.

Multis menedzserként (http://www.youtube.com/watch?v=Dp-nlsIlGLQ) a napodat az teszi ki, hogy meetingeken ülsz. Egy héten tizenöt-húsz meetinged van, változó hosszúságúak, még változóbb hasznosságúak. Élvezeti faktoruktól függetlenül hosszútávon fárasztóak, még az olyan tényleg elvetemült, magasan szocializált sztahanovoknak is, akiknek nem volt szokásuk csak azért lemondani meetinget, mert nincs kedvük menni. Mert volt kedvük. Hogy miért, azt ne kérdezd és soha, de soha ne keress nőben logikát.

Bementél dolgozni, a kocsiban megnézted a naptáradat, majd hónod alá vetted a laptopodat és mentél egyik megbeszélésről a másikra. Ha közben szüneted van, e-mailt olvasol a laptopodon. Ha nincs szüneted, e-mailt olvasol a blackberryden. Ha hosszú szüneted van, kávézol valakivel, akivel utána meetingelni fogsz. Ha rövid szüneted van, ebédelsz valamit, visszahívod mindazokat, akikkel délután meetingelsz majd, vagy megbeszéled két másik kollégáddal azt, amiről a meetingen e-maileztél. Nem tűnik egy agysebészetnek, igaz? Nem is az. De határozottan élvezetes, ha megfelelőképpen vagy szocializálva hozzá. 

Ha nem, úgyis felvágod az ereidet idejekorán vagy kecskepásztornak mész huszonöt évesen önmegvalósítani Indiába. Nekem egyik se volt erősségem, ezért a napi 10-12 óra megbeszélést egy önkéntes szabadnappal kompenzáltam. Tettem ezt úgy, hogy beírtam egy meetinget a saját naptáramba, reggel 8-tól este 7-ig minden csütörtökön. A meetingnek volt hivatalos neve, helyszíne az irodám volt és én voltam meghívva rá. Csak én. Ennyi.

Ha bárki más, bármilyen meetingre el akart invitálni, legyen az a főnököm, az emberem vagy az Atyaisten, nemet mondtam. Mert már van meetingem, látni a naptárban is, úgyhogy nem érek rá, sajnálom. A következetesség fontos, nem állítom, hogy nem rebbent párszor a szempillám, de végül csak sikerült minden életbevágó, halaszthatatlan meetinget áttettetni másnapra. Igen, így másnap még több megbeszélésed lesz, de ha a félnapod úgyis elmegy, nem jobb veszni hagyni az egészet? 

Csütörtök reggel pedig boldogan hoztam magamnak egy óriás dupla kávét, becsuktam az ajtómat akár órákra is, és szépen nekiültem dolgozni. Ebédig általában végeztem az elmúlt három nap összes teendőjével, plussz ráértem hasonlóan bosszantó megbeszéléseket szervezni következő hétre, teljen más naptára is, ne csak az enyém. Így délutánra elvégeztem a hét összes addig felgyűlt melóját, úgyhogy maradt idő kávézni és lelket ápolni mindazokkal, akikre nem jutott sor hét elején, ne érezhesse magát senki elhanyagolva. A csütörtök volt a kedvenc munkanapom majd egy évig (igen, majd kettőbe telt, mire rájöttem a módszerre, de legalább rájöttem, helló!). A módszeremet egyébként nem titkosítottam, igazán próbáltam mást is boldoggá tenni, de nem hallottam még egy követőmről sem sajnos - mindegy, Gandhinak is idő kellett. 

Amire viszont rádöbbentem ma, hogy nekem bizony nagyon hiányzik a csütörtököm. És fogalmam sincs, hogy tudnám visszahozni az életembe, de meg fogom oldani valahogy. 

Napi 6 meetingem van Johannával, darabonként 2 órásak. 

További 1 félórás reggeli és 1 háromórás esti meetingem van Krisztiánnal. 

Napi 2 órát találkozom a babakocsival, ide a Zöld Békát és Johannát invitáltam. 

Ezenkívül van átlag napi egy 3 órás meetingem a Johanna-Néző-Látogatóval (JNL). 

Ha csak a munkanapokat számítom, akkor ez összesen 102,5 órát jelent. Persze JNL néha egybecsúszik a Krisztiános esti meetinggel, ahogy Johanna esti 2 órája is átfedésben van sokszor ezekkel, úgyhogy a metszeteket is beleszámítva óvatos becsléssel 77,5 óra Kismama-meeting (KMM) jut egy hétre. Azaz napi 15,5 óra KMM. Elég súlyos szám, ezt kell átütemezni napi 4 napra, ha szeretném visszakapni a csütörtököm. Napi 4 nappal mindez 19,375 órát tenne ki, ami sajnos elvileg is lehetetlen, hiszen 6 órát alszom, tehát 18 a maximum, amit KMM-mel tölthetek. Magyarán ha rá is bírnám beszélni Krisztiánt, hogy csütörtökön ne szóljon hozzám, Johannát, hogy csütörtökön ne egyen és JNL-t, hogy csütörtökön ne jöjjön Johannát látogatni, érje be a többi munkanapommal - a csütörtökömet akkor sem kaphatnám vissza.

A kérdés már csak az, hogy mit lehet kitalálni akkor a csütörtök helyett? Kérdés továbbá Sárinak és nem matekfaktos Olvasóimnak, hol csúszott "véletlen" hiba a számításba és hogy lehet mégis megoldani, hogy visszakapjam a szabadnapom és ezzel végleg kihátráljak a hátrányos sorsú kismamák önsajnáltató táborából?

1 hónapos státusz

A védőnői 1 hónapos státuszvizsgálat relatíve gyorsan - fél óra alatt - lezajlott, továbbra is a baba érintése nélkül. Az én 1 hónapos státuszomra nem igazán volt eddig kíváncsi senki, úgyhogy lássuk akkor az önkéntes státuszvizsgálatot mindkét oldalról - hiszen ha a baba 6 hetes koráig azt hiszi, Anyukájával ketten még ők egyek, igazán illik megvizsgálni a baba másik felét is.

Státuszvizsgálatunkat pedig az általam ezennel szabadalmaztatott Maslow-alapú önvizsgálattal fogjuk elvégezni. Mindazon szerencséseknek, akik az egyetemen/gimiben nem találkoztak ilyesmivel, ismétlésképpen a Mester piramisa:



Az alapelv pedig ugyebár annyi, hogy alulról felfele elégülnek ki a szükségleteink, nem léphetsz felsőbb szintre, amíg az alsót legalább részben nem teljesítetted. Maslow barátunk most csuklik gyanítom, mert pár könyvet azért tele írt erről, de a lényeg ennyi.

Fiziológiai szükségletek:

Johanna: jeles
levegőt venni önállóan képes, vizet cumisüvegből, ételt tej formájában fogyaszt. Alvásigénye kielégítésre kerül, biztonságérzete megfelelő mennyiségű dajkálás által kipipálva, szex még ebben a korban ellenjavallt.

Anyuka: jó
levegőt venni önállóan képes, vizet napi 2-3 üveggel fogyaszt, ételigénye egy közepes étvágyú őrezreddel azonos mértékű és kielégítésre kerül. Alvásra fokozott figyelmet fordít, de igényei még meghaladják az elért teljesítményt. Biztonságérzete nem sérült, szexre sem igénye, sem ideje, sem lehetősége, sem orvosi engedélye nincsen.

Biztonság és védelem:

Johanna: jeles
Anyuka: jeles

Johannát védi Anyuka, Anyukát védik a hormonjai.

Szeretet és összetartozás.

Johanna: jeles
Anyuka: jeles

Előbbit nem hagyja sírni Anyukája, utóbbit hagyja sírni Johanna Apukája, ezzel mindkettőjük vigasztalása saját igényeinek megfelelően kipipálásra kerültek.

Önbecsülés:

Johanna: jeles
Anyuka: jó

A gyermek önbecsülésében sérülésnek nyoma sincsen. Kívánságának hangot ad, akaratát érvényesíti, magabiztosságáról kétely fel nem merülhet.
Anyuka önbecsülése az első két-három hét folyamán ingadozásra való hajlandóságot mutatott, új szerepében való megfelelésében kétségek felmerültek. Ezek azonban az igen objektív önvizsgálat módszerével revideálásra kerültek, a kétségek felbukkanása a hormonsokk számlájára könyvelésre került. Mindazonáltal további jelentkezés esetén revízió szükségeltetik.

Önmegvalósítás:

Johanna: jó

Vitalitása az ébrenléti órákban magas, kreativitása a napról napra felbukkanó új és új ötletek, hobbik, szórakoztatási igények által folyamatosan nyomon követhető, céltudatossága minden étkezés kapcsán bizonyításra kerül.
Három ponton azonban a Maslow-piramis legfelső szintjében további fejlődés szükségeltetik:
- játékossága egy felhúzható, zenélő zöld béka bökdösésében kimerül.
- hitelessége felől sajnos Anyukát kétségek gyötrik. Képes éhség-sírást produkálni az éhség porcikájának felmerülése nélkül, ugyanazokkal a módszerekkel való elaltatásában nem azonosan kezeli Nagymamáit és Anyukát, éhséget mímelve fel tud ébredni a nap bármely pillanatában mindösszesen azért, hogy matraca helyett valamelyik felülvigyázó karjában pihenhessen tovább.
- önfenntartás: étkezését önállóan megoldani egyelőre képtelen, mint ilyen az önfenntartás témájában viselkedése elégtelennek minősítendő.

Anyuka: elégséges

Vitalitásának növekedési üteme meredeken emelkedő, jelen szintje már elégségesnek minősíthető, azonban az elmúlt négy hét átlagát tekintve Anyuka sajnos megbukott. Átlagos vitalitása a nap 24 órájából maximum 2-3-ban tekinthető elfogadhatónak, további órákban inkább hasonlít a frissen számvitel-szigorlatozott, buszon hazazötykölődő egyetemistához. Kreativitása kimerült a gyermek szórakoztatásában, önfenntartásra képes, hitelessége több ponton sérült, de a hiteltelen hisztériák szintén a hormonsokk végeláthatatlan számlájára kerültek. Játékossága a zöld béka felhúzásában lányához hasonlóan kimerül, céltudatossága viszont kiváló - ha elfogadjuk azt a tényt, hogy a leányka életben tartásán kívül egyetlen cél sem lebeg szeme előtt.


1 hónapos státuszunk végeredménye tehát:

Johanna: jeles
Anyuka: jó

És hogy a kép teljes legyen és a hivatalos státuszvizsgálat eredményei se maradjanak el, a védőnők által követett eredmények szerint:

Johanna 800g-ot hízott, közelre fókuszál, hangra felfigyel, kezét ökölbe szorítja, karjaival reflexszerűen csapkod, pupillája fényre reagál.

Anyuka pedig jól van köszöni. Egyébként a fentiek mennek azért neki is, bár gyarapodása saját anyukája szerint közel sem kielégítő.

A te gyereked átalussza az éjszakát?

Hangzik el a leggyakrabban feltett kérdés a gyereknevelés történetében. Mintha legalábbis ez valamiféle óriási tett lenne, vagy neadjisten alapelvárás, ha a gyermek betöltötte az tizedik testsúlykilogrammját (nagy szerencse, hogy Johanna nagyon messze van még ettől:) ). A gond már csak az, hogy a mellkidüllesztett IGEN után gyorsan kiderülnek ám a turpisságok.

A Anyuka ugyanis büszke rá, hogy gyermeke igenis átalussza az éjszakát. A anyuka tudni illik este tízkor fürdet, utána fél órát babamasszál, további egy órát etet, majd egy órát sétál a jól alvó gyermekkel, így a baba éjjel egykor már alszik. A Anyuka reggel hatkor kel, mert így szokta meg és mert így szokta meg a bébi is, így a baba öt órát aludt éjjel. És átaludta az éjszakát, well done.

B Anyuka viszont azon kesereg, hogy az ő kis B csecsemője már hat hónapos is elmúlt, mégsem alussza át az éjszakát. B Anyuka fél hétkor fürdet, utána fél órát etet, további fél órát altat, mert a gyermek rossz alvó ugyan, de remek ELalvó, majd a baba nyolckor már édesdeden csicsikál. De a kis nyavalyás bizony nem átall felkelni éjjel egykor és kajál, majd reggel ötkor is felkel és bizony alig lehet visszaaltatni. Rettenetes egy kisgyerek, nagy szerencsétlenség lehet egy ilyen egy családban, ugye. Csak hát ez a szerencsétlen kis B csecsemő ugyanúgy öt órát aludt, mint jó gyerek A társa, sőt utána aludt még majd négyet, de B Anyukának ez is kevés.

Merthogy A Anyuka és B Anyuka sajnos nem ugyanazt a definíciót használják az éjszakára. Az éjszaka B Anyunak bizony nem az, amikor vége az utolsó NCIS-nek, vagy amikor apa elalszik a kanapén, hanem a nyolc óra, mert a gyerekeknek nyolckor ágyban a helyük.

Na éppen ennyire vagyunk mi Anyukák következetesek. Jelzem én A Anyu vagyok, B gyerekkel eddig. Este tízkor fürdetünk, különben sztahanov Apuka csak a bébiőr piros lámpájánál szemrevételezhetné a gyermekét, a gyermekem remekül alszik EL, viszont nem alszik túl sokat. Szerintem. Vagy Isten tudja. Mert akárkit megkérdezek, az nem tudja megmondani sem azt, hogy mikor kezdődik az éjszaka, sem azt mikor kellene annak befejeződnie. Tehát elég nehéz megítélni, hogy ha a még nincs négy hetes csecsemőm egyszer kel fel éjszaka kajálni, az jó-e vagy rossz. Magában az egy, az remek. Csak én az éjszakát este 11h és reggel 6-7h között tartom számon. Ha 9-10h-ig számolnám, vagy este 9h-kor kezdődne, akkor már kétszer kelne fel. Sőt, mivel kicsi és elfárad evés közben, ezért ha hagyom, hogy elaludjon szoptatás alatt akkor 2.5-3 óránként kel fel, ha nem hagyom, akkor 4 óránként. Ha nem hagyom elaludni, akkor felébred teljesen, majd utána ébren van summa két órát. Tehát én például éjszaka nem zargatom, ha elalszik evés közben hát aludjon, ennek eredményeképp a Csöppség gyakrabban kel fel éjszaka, mint nappal. Rettenetes rossz kis gyerek, akárki megmondhatja.

Magyarán, az, hogy a gyereked hányszor kel fel egy éjszaka, annak a függvénye, hogy te hányszor akarsz felkelni. Én speciel inkább kelek fel kétszer vagy akár háromszor is, de alszom vissza fél óra múlva, minthogy felkeljek egyszer és legyek ébren két órát. De hogy emiatt azzal kellene büszkélkedni, vagy szomorkodni, hogy mit csinál a gyerekem, kicsit gáz. De teljesen szokványos.

Alig várom már, hogy eldicsekedhessek majd a csodálatos hatévesemmel, hogy egyes egyedül végigmondott egy verset az évzárón, míg a másik három hülye gyerek felosztotta a másik verset, hogy mindre csak egy versszak jusson. Az, hogy Johanna verse hat soros volt, a buta trió meg kétszáznegyven sort harmadolt el maga között, az már mindegy. A vers, az vers.

A taylorista 0. szünet

"üüühhhm - grrrr- nnnyyyyymmm - ööö!!!" - a hajszállal hallásküszöb feletti hang hatására felébredsz. Bámulod a plafont és hallgatod a kétcentis tücsök ciripelésénél lényegesen halkabb nyögdécselést. Átosonsz a gyerekszobába, a ded mozdulatlan, a légzését is csak a légzésfigyelő "9-9-9" villogása mutatja a vaksötétben.

5:40 van, majd két órája alszol az utolsó etetés óta. Megfordulsz, kisétálsz a szobából, ahogy elérsz a fürdőszobáig, újrakezdődik a furcsa nesz. Visszasétálsz, a ded mozdulatlan. Okulva az előző napok-hetek tapasztalatából, elönt a csendes béke, ahogy rájössz, van legalább harminc, alig hallható nyögdécseléssel kísért perced, amikor egyedül fogsz kávézni. A szobából kifele menet lekapcsolod a légzésfigyelőt, kikapcsolod a bébifont, hiszen ébren vagy, összeszeded az éjjel véletlenségből összekoszolódott textilpelusokat. A kávéfőző felé igyekezve bedobod őket a mosógépbe, de még nem indítod el, hiszen egy órán belül lesz még vagy hat koszos, ezt már jól tudod.

Leérsz a géphez, bekapcsolod, amíg felmelegíti a vizet, összeszeded a kallódó cumisüvegeket, cumikat a nappaliból, másik kézzel felhúzogatod a redőnyöket, és egy kupacba halmozod a tengőlengő, tizenkét órát is használt, így a Miladynek már iszonyatosan koszosnak minősülő takarókat, pelenkákat. A kupacot magára hagyva a kávéfőző felé támolyogsz, közben beteszed az üvegeket a mikróba, behelyezed a kapszulát a gépbe és remegve számolod le a tizenkét másodpercet, ami alatt a koffein zaja elnyomja a nyöszögést. Kiveszed a tejet a hűtőből, míg a másik kezeddel két másodperccel a sterilizálás vége előtt leállítod a mikrót, hogy a béke kávéját ne zavarja semmilyen éktelen csipogás.

A kávéd a kezedben gőzölög és a nyüszögés is elhalkult. Ez a napod fénypontja. Egyik kézzel belekortyolsz, másik kézzel széttekered a forró alkatrészeket és leteszed száradni. Közben kinyitogatod a szekrényajtókat és kipakolod a mosogatógépet, egyetlen tálka és egy pohár kivételével, amit az asztalra helyezel. A kávéd utolsó kortya közben előveszel két vizes palackot, elátkozod a túl magas nyomatékkal zárt, így félkézzel nyithatatlan csavarzárakat, szétlocsolsz hat milliliter vizet a cumisüvegekbe,  majd az egyik palackot elhelyezed a nappaliban, a másikat a takarókupac mellett hagyod. Visszateszed koszos bögrédet a már üres mosogatógépbe, a tejet a hűtőbe, ahonnan előveszel egy joghurtot, egy joghurtitalt és egy narancslevet. Bekészíted a következő éjjeli őr kávékapszuláját a gépbe és közben kiveszed mellőle a müzlit, beöntöd az elővett tálkába, mellérakod a joghurtot és narancslevet töltesz a pohárba. Felszabadult kezeddel felhajtod a joghurtitalt, másikkal bögrét és édesítőt raksz a kávégép alá meg egy kiskanalat bele, amiről tudod, hogy eszedbe fog jutni, hogy már bekészítetted a kávét, be ne tegyél még egyet. Leoltod a villanyokat és a még hatvanas vérnyomásoddal párban járó huszonötös pulzusod okozta bárgyú mosollyal szemléled a napfelkeltét, miközben hónod alá veszed az odakészített kupacot és a vizesüveget.

A kupac elsétál a fürdőszobáig, kifele az üres kezed bedugja a vasalót, a víz lekerül a kezedből a gyerekszobában, ahol a nyüszögés időközben megszűnt. Átsuhan a fejeden, hogy akár alhatnál is, de akkor elvesztenéd a nap legbékésebb pillanatait és az esélyt, hogy kiélvezd a kávéd utolsó cseppjének felszívódása okozta reggeli mámort, ennyit egyetlen alvás nem ér. Kivasalod a tegnapi 4. szünetre megszáradt pelenkákat, minden pelenkát háromba hajtasz, így egy mozdulattal kevesebb alatt tudsz végezni,  mert pont passzol majd a szélességük a vasalódeszkádhoz és a fiókhoz. Tizenöt újraindult nyüszögés alatt elkészülsz a tegnapi 15 pelussal és elmorzsolod a második átkot az ócska babaruhákról, mialatt a tűzforró pelenkákra fűtött vasalót finoman ráégeted a nyomott mintás aprócska rugdalózókra. Kihúzod a vasat, remélve, hogy ha lehűl, még le fogod tudni mosni róla a narancssárga kisoroszlán maradványokat.

Ránézel az órádra, amit 21. napja nem vettél le a kezedről, 6:20 van. A lágyan hangosodó nyüszögésekkel kísérve elmész a fürdőszobába és mire kezet mosnál, az ébredezés átlépi az ingerküszöböt. Boldogan jut eszedbe, hogy a bébiőrt már kikapcsoltad, így a lakótársak nem ébredhettek fel, a légzésfigyelőt pedig szintén leütötted már, így most megspóroltál plussz négy másodpercet, ami éppen elég arra, hogy a sírásra edző porontyot még vörösödésmentes fejjel emeld ki a kiságyából. Leülsz a kanapéra és az etetéstől rád tört iszonyatos szomjúságot csillapítandó lenyúlsz magad mellé és felemeled a húsz perce odakészített palackot. Egyik kezedben a baba, másikban a víz - de zárva.

Mert a másik palackot nyitottad ki a cumisüveg töltéshez és azt bizony lenn hagytad a nappaliban. Negyven perce vagy ébren, de már rend van a konyhában, a gyerekszobában, a nappaliban, bekészítettél egy mosást, kivasaltál, elraktad a tisztaruhákat, megreggeliztél és apa sem marad reggeli nélkül, sőt elfogyasztottad a reggeli kávédat is. De nem tudsz rá vizet inni, mert egy kézzel nem bírod kinyitni az üveget. Na majd holnap. Holnapra talán lesz annyi eszed, hogy mindkét bontatlan üveget kinyitod, amíg két kezed van szabadon. Mert mindig van hova tökéletesedni.

Addig meg hallgasd szomjazva a kukásautót. És ismerd el, az elmúlt 26 hét alatt az egyik kedvenc hangod lett. Hiszen te szereted a kukásokat.

http://9monthslesson.blogspot.hu/2012/03/16-hetesen.html

Csecsemőgondozás-tanfolyam a'la Dutty Mama

Tudjuk jól, nem voltam ilyenen. Mint ahogy egyéb tanfolyamon sem, nem is hiányzott, egy nap alatt az ember megtanul pelenkázni, a második napra fel tudja húzni úgy a body-t a gyerekre, hogy ne szakadjon ki a karja, harmadik napra nem kap infarktust, ha előrenyaklik a feje, negyedik nap meg meri fürdetni. Ezért kell négy napot a kórházban tölteni gondolom:)

A gond az, hogy pont ezeket tanítják a felkészítő tanfolyamokon. Holott nem ezt kellene, nagyon nem ezt. Jómagam egyetlen dologra köteleznék minden terhes anyát, legkésőbb a hetedik hónaptól kezdve fogjon meg egy három kilós medicinlabdát, tegye a bal karjára és tartsa ott napi nyolcszor másfél órát. Nem, nem azért, hogy megerősödjön a karja. Hanem, hogy megszokja, hogy hogyan lehet így egy napot lebonyolítani. Ilyesmi tanfolyamon nyilván csak jó gyerekre készítünk fel (hiszen még mindig hiszünk az önszuggesztió erejében), úgyhogy vegyünk egy jó kisbabát. Az első két hétre az alábbiak nem igazak, de csak azért, mert magam voltam olyan ökör, hogy ezt a tanfolyamot nem találtam ki korábban és nem teszteltem saját magamon. Ha megtettem volna, lehet, hogy Jo első két hetére is ugyanez lett volna érvényes, az alábbi napirend t.i. pontosan az övé, ezt csinálja minden nap, amikor nincs a 2) fázisban (ami azóta tutira biztos, hogy fejlődési ugrás volt, mert ippeg 3 napig tartott, ezalatt látványosan megnövekedett a tejmennyiség és elkezdett sokkal többet enni, mint korábban). És jelzem ezeket full magától csinálja, csak rá kellett hozzá jönnöm, hogy ne próbáljam meg elaltatni, ha ébren akar lenni és ne piszkáljam, ha aludni akar. Ehhez kellett az első 16 nap, igazán okos anyja van szegénykének.

Szóval a tanfolyamom egy napos lenne, bentlakásos és a következők történnének alatta, amit utána köteleznék a kismamáknak, hogy legalább egy héten keresztül tartsanak is be:

06:00            ébresztő csörög
06:00-06:45  szabadidő (kávé, reggeli, mosás, cumisüveg sterilizálás, reggelicsinálás a férjnek, kinek mi)
06:45-07:00  nézegesd a labdát a kiságyában, néha simogasd meg és képzeld, hogy ébredezik
07:00-07:45  vedd a labdát a hónod alá és ülj le a kanapéra
07:45-07:55  vedd a labdát a válladra és sétálj fel és alá
07:55-08:00  tedd a labdát a pelenkázóra és hajolgass kicsit
08:00-08:30  tedd a labdát egy vízszintes helyre és bökdösd, beszélj hozzá
08:30-09:00  tedd a labdát egy alvóhelynek kinevezett másik helyre és hagyd hogy ott legyen, ha elgurul, simogasd meg és susogjál neki, ne hagyd el a két méteres körzetét mert gyakran el fog gurulni
09:00-10:45  csinálj ami jól esik, egyél, igyál, teregess, nézegess e-maileket, takaríts, amit otthon szoktál
10:45-11:00  folytasd a 6:45-ös lépéssel

ebből a 6:45-10:45-ös körből lesz négy a nap folyamán, tehát ezt a gyakorlatsort ismételd 7h, 11h, 14h, 18h-kor körüli kezdettel.

Majd térj át a két utolsó gyakorlatra:

21:30           csináld meg a fürdővizet, készítsd ki az esti ruhákat, pakolj el minden zavaró tényezőt a labda kiságya közeléből, csukdosd le a nagy villanyokat, mosd meg a fogadat, öltözz át pizsamába
22:00-23:00 hozd elő a labdát, fürdesd meg, bugyoláld be törülközőbe, mérd meg, tedd a pelenkázóra, gurigasd, hajolgass mellette, tedd a jobb karodra, üldögélj vele 45 percet, tedd a válladra még 10 percre, majd tedd az ágyába
23:00-23:15 állj a kiságy mellé görnyedve és vérmérsékletétől függően simogasd, gurigasd, susogj a labdának.

23:15-02:45 aludj
02:45-03:00 hallgasd az ágyadból ahogy nyüszög vagy menj és nézegesd a labdát, közben gondold azt, hogy fáj a melled és nem tudsz aludni
03:00-03:30 vedd a labdát a karodba, üldögéljél, tedd vissza az ágyába
03:30-03:45 a labda vérmérsékletétől függően simogassad, gurigassad, cipeld balra-jobbra
03:45-06:00 aludj

Ennyi az alap. És a szabályok:
Az egyes fázisok kezdete előtt 15 perccel készen kell állnod a következő gyakorlatra.
A gyakorlati fázisok egyetlen másodpercet sem késhetnek.
Ha a zuhany alatt állsz, amikor kezdődne a következő, kiugrasz, vizesen felöltözöl és rohansz a bőgő labdáért.
És a labdának lesz igaza, mert TE pontosan tudtad, hogy mikor zuhanyozhatsz és mikor nem.

Végezd el a feladatsort a hét minden napján és a hetedikre rá fogsz jönni, hogy szabadidőd igenis van. De! ha jobban végignézed a napodat (és csak reméld, hogy olyan gyereked lesz, mint kis Jo, ha 1) fázisban van, ahova jelzem, visszaérkezett, tehát már harmadik napja ezt csináljuk percre pontosan), rá kell jönnöd, hogy egy nap 4, alkalmanként 1.5-2 órás szüneted van. Ekkor azt csinálsz, amit akarsz. Viszont ezek a szünetek kötöttek. Ha látod, hogy fogyóban a textilpelusod az 1. szünetben és nem indítod el a mosást, mert mást csinálsz, akkor a 2. szünetben nem fogod tudni kiteregetni, csak a 3.-ban, aminek eredményeképpen nem fogod tudni kivasalni a 4.-ben, több szünet pedig nincs. Ennyi.

És mivel 4 szüneted van, plussz a reggeli ébresztő és az első labda-ébredés közti, ezért minden szünetben kötelező enned valamit, kétszer legalább normálisat. Az ébresztőt pedig azért kell felhúznod, mert a nap első ébredését a labda szabályozza, nem Te, attól függően, hogy mennyit evett éjjel 3-kor, vagy amikor épp felkelt. Persze ha rossz alvó vagy (mint én), akkor semmi szükséged ébresztőre, fel fogsz kelni magadtól 6-kor, tudva, hogy mindjárt kelni fog a golyóbis. Ebben a 0. szünetben nem zuhanyozhatsz és nem csinálhatsz semmi olyat, amit ne tudnál azonnal abbahagyni, mert a szünet hossza 0-60 percig változhatsz, de előre nem kapsz infót, hogy milyen hosszú lesz.

Ha feltesszük, hogy az éjszakai 5:45 perc alvás nem elegendő (sőt ha beszélgetni is szeretnél a férjeddel, akkor legyen inkább 5:00), akkor legalább 1 szünetet alvással kell neked is töltened. Marad 3. További 1-ben sétálni fogod vinni a labdát, tehát marad 2. Ha egy szünetben vacsit szeretnél főzni, marad 1. Ez az 1 szünet a szabadidőd. Ebben intézd a háztartási teendőket, rendrakást, takarítást, zuhanyzást, fogadd a vendégeket, válaszolj az e-mailekre, hívd vissza a végeláthatatlan híváslistád résztvevőit, olvass, nyírj füvet, tornázzál. És itt írj blogot is. Valamint jusson eszedbe az összes project- és time-management tanfolyam akkor haszontalannak tűnő priorizálási rendszere.

A sarkítás jelen van egyébként folyamatosan, én akkor vasalok, írok blogot, mosok, teregetek, mikor nincs szünetem, csak Jo nézelődik éppen mellettem, Anyuci és Anyósom főz és takarít rám még jelenleg, sosem nézek e-maileket anélkül, hogy közben ennék valamit és beszélgetnék valamelyik nem fogadott hívással, és mindig figyelek rá, hogy akkor legyen kész a koffeinmentes kávém, mikor Jo már ébredezik, mert adott esetben a maradékot félkézzel is el lehet kortyolgatni.

De ha lett volna egy tanfolyam, ahol ezt elmondják előre, esküszöm beiratkoztam volna. Mert az, hogy naponta 6-8-szor szoptatsz egy olyan info, ami magában tökéletesen haszontalan. De az, hogy 4x1.5 órára szűkül a napod hasznos része, ez fogható bárkinek. Mindösszesen meg kell tanulni kezelni, ami szerintem határozottan gyors ütemben zajlik. Csak hát lett volna rá 9 hónap, ha valaki időben szól.

"Van rákfasírt, rák kreol módra,

gombás rák, serpenyős rák, zsírban sült, olajban sült. Van ananászmártásban, citrommártásban, kókuszmártásban, bormártásban. Van rákleves, rákragu, ráksaláta, rák sültkrumplival, rákburger, rákos szendvics... Ennyi, azt hiszem más nincs." - minden művelt olvasó bólogasson lelkesen, igen a Forrest Gump idevágó sorai jutnak eszembe arról, mit NEM ehet a szoptatós anyuka. Hadd próbáljam meg felsorolni, mik azok, amik eddig szembejöttek a tiltólistán:

brokkoli, borsó, karalábé, karfiol, kelbimbó, paprika, paradicsom, retek, tej, kivi, narancs, csokoládé, bármilyen tejtermék, gomba, újhagyma, fokhagyma, káposzta, bab, lencse, kukorica, szénsavas italok, erősen fűszeres, zsíros, füstölt ételek, alkohol, kávé, nyers tojás, nyers hús, bors, fahéj, fűszerpaprika, zsálya, borsmenta, ízesített sajtok, citrusfélék, eper, málna, savanyúságok, cseresznye, bármilyen déli gyümölcs, szeder, keményítő vagy laktóz tartalmú ételek.

Na kb. ennyi. Ezeket ne edd meg egy évig vagy amíg szoptatsz, aludjál napi négy órát, felejtsd el a házas életet hat hétig, aztán kezeltesd magad szülés utáni depresszióval. Csak vigyázz, mert az antidepresszánsok is felszívódhatnak a tejben, bár legalább a baba stabil lesz.

A lista nem nyerte el a tetszésemet, úgyhogy még vesebeteg koromban:) megkérdeztem a család dietetikusát:))), hogy mit kell ebből elhinni és mit nem, a terhesség alatt is rá hallgattam, meg egyébként is mindenki azt javasolta, hogy mindig egy emberre hallgassak, hát ezen ne múljék, de akkor azt az egyet ÉN választom.

Szóval a fentiekből amit nem eszem, az a brokkoli, a karfiol, a kelbimbó és a kivi. Mert ezeket utálom. Ezen kívül önkéntes formában lemondtam a nyers tojásról, a nyers húsról és az alkoholról, de ezt csak azért, hogy a tizedik hónapja várt tatárbifsztekemet a még Írországból hozott üveg Bushmills-emmel együtt fogyaszthassam el a gyermek elválasztását megünnepelendő. Ha addig nem leszek megint terhes. Ha igen, akkor vágyakozom tovább, a whiskym meg csak érik és érik, pedig a nyál összefut a számban máris, ha ránézek a porosodó palack magányos csodára a polcon.

Úgyhogy úgy étkezem ahogy eddig, csak sokkal többet. Ennyi a különbség. Nem azért mert éhesebb vagyok, hanem mert a felmenőim diktálják belém a kaját. Gyakorlatilag folyamatosan és tökéletesen sikertelenül. Minél többet eszem előző nap, annál vékonyabb vagyok másnapra, ennyi. Krisztiánt megnyugtatandó tegnap például felírtam mit ettem, mert szerinte nem eszem semmit, tehát a tegnapi menü: egy koffeines kávé, egy banán, 1 óriás túrórudi, 1 tál málna, 1 nagy tál nestlé fitness, még 1 tál málna, még egy óriás túrórudi, 1 óriás szelet görögdinnye, még 1 óriás szelet görögdinnye, még 1 banán, 1 gyümölcsjoghurt, némi szőlő, 2 tányér fasírt sültkrumplival és fejes salátával, 1 koffeinmentes kávé, még egy kis fasírt és még egy kis krumpli. Rettenetesen kevés, igaz? Fogytam tőle még 20 dkg-t, úgyhogy meg kell próbáljak ma többet enni, különben elbánnak velem a jóakaróim. Ezért ma már fasírtot is reggeliztem, na persze az első normál müzlis/gyümölcsös reggelim után következő második reggelikor csak. Igaz, hogy a fasírtban van egy kis fokhagyma, fűszerpaprika, bors, a banán déligyümölcs, a túrórudi meg tejszármazék, csak ahogy a tej is, ami a nestlé fitness-en van, vagy a joghurt, de majd ha Johanna meggyőzött róla, hogy neki ezek ártanak, akkor nem fogyasztom őket.

A gyerekorvosnak meg blöffölök majd valamit, mert Őöregsége szerint semmilyen tejterméket nem szabad enni, se joghurtot, se sajtot, se semmit, de amúgy bátran és BÁRMIT. Britta, a dietetetikus szerint a kávét redukáljam napi két könnyűre, amúgy ehetek bármit, csak figyeljem a babát, az étrendem pedig legyen energiabő, fehérjebő, kalciumbő, ez utóbbi származzon tejtermékekből, valamint heti kétszer egyek tengeri halat az omega-3 miatt. Az időközben megkedvelt védőnő szerint meg fogyasszak sok tejterméket, mert ha megvonom a tejszármazékokat, akkor a poronty csontfejlődése nem lesz megfelelő.

Utoljára de nem utolsósorban, hogy lássuk ebben is milyen hihetetlen következetesek a nemzetek, következzen a szokásos kis plussz kitekintés, lássuk mi tilos az angolszász népeknél:
kávé, csokoládé, citrusfélék, brokkoli, alkohol, csípős ételek, fokhagyma, mogyoró, búza minden formája, azaz bármilyen fajta kenyér, tejtermékek, kukorica, tenger gyümölcsei, tojás bármilyen formában, szója, hal, menta, petrezselyem.

Szóval ha amerikai lennék (de a németeknél is ezt olvastam egyébként), ezeken kívül még kenyeret, lisztet, szójatejet, mogyorót és halakat sem ehetnék. Azt hiszem elküldöm Krisztiánt hétvégén egy hekkért, ideje megünnepelni, hogy jó határok közé születtem. Csak szólni kell nekik, hogy ne nagyon fokhagymázzák meg a bundáját, ne süssék ki zsírban és ne csepegtessenek rá citromot. Ja, és ne adjanak mellé koviubit, mert magyarként nem ehetek savanyút, helyette duplázzák meg a kenyeret, azzal nálunk semmi gond, a jenkik meg egyék csak uborkával.

A leghosszabb 16 nap

ever. Többször fakadtam sírva például, mint az elmúlt majd harminc évben szumma. Egyrészt mert Johanna olyan gyönyörű nyilván:)), másrészt mert ez a szoptatás dolog a kialvatlansággal párosulva valami egészen elképesztő hormonális sokkhatás alatt tartja az amúgy ingatagnak legrosszabb szándékkal sem minősíthető lelkiállapotomat. Például olyasmin szoktam kiakadni, hogy a hálózsák amit kikészítek Johannának este, Apjának nem szimpatikus. Éppenséggel mert túl vastag vagy túl vékony, vagy csak mert nem tetszik. A probléma kardinális mértékét megértendő Johannának úgy 8 hálózsákja van, az összes ki van mosva és vasalva, sőt ha egyik sem tetszene, hát alhat rugdalózóban is ugyebár. Szóval nyilván indokolt ilyesmin bőgni, igaz? Krisztián hálisten jól viseli egyébként, de akárhogy is nézzük nem lehet nagy öröm apukának lenni az első hetekben, a tündéri kisbabád mellé visszakapsz egy ráncos hasú nőt a kórházból, aki mindennap olyan mintha a havi baja első napját töltené. Viszont legalább szoktam zuhanyozni, eszem is és mindennap tiszta ruhát veszek, a fórumokból és az ismerősök tapasztalataiból okulva ez már mindenképp kiváló eredménynek minősül. A fenti hangulatingadozások egyébként mind amplitúdójukban, mind frekvenciájukban jelentős csökkenést mutatnak, szerintem a héten még talán nem is bőgtem, pedig már talán péntek is lehet, majd megnézem a bejegyzést, ha kiposztoltam.

Ennyit rólam, amúgy makkegészséges vagyok, negyvennyolcegészvalahány kilogramm és karikák sincsenek a szemem alatt, bár tény, hogy aludtam már többet is. Ebben is én vagyok a hibás egyébként, mert a kislány az elmúlt két hét alatt csak egyetlen egyszer kelt fel kétszer éjjel, amúgy mindig csak egyszer, a gond az, hogy vele ellentétben én viszont továbbra is rossz alvó vagyok. Tehát ha a baba előző nap mondjuk háromkor kelt fel kajálni, akkor én felébredek fél háromkor, hogy mi van már, háromkor a baba elkezd nyüszíteni, azt én hallgatom továbbra is a plafont bámulva, majd fél-egy óra nyüszítés után Nagysága végre felébred, felsír és akkor átmegyek megetetni. Etetem harminc percet max, utána visszateszem aludni, ekkor viszont ha összeadod már minimum másfél órája ébren vagyok, tehát bőven nem vagyok álmos sem, szóval elkészítem a kis jegyzeteimet (nem röhög!), elmegyek wc-re, hallgatom ahogy tovább nyüszít az ágyában, míg elaltatja magát, stb. Majd reggel 6-kor megint ébredek az első nyögésre, de nyilván már nem fekszem vissza, hanem szépen felkelek és nekiállok a textilpelusok cseréjének, cumisüveg sterilizálásnak, kávéfőzésnek, mosásnak, reggeli csinálásnak, és ez megy 7-ig, mikorra is tényleg felébred. Amikor is etetek és kezdődik minden elölről. Ha ezek alatt aludnék, akkor még a 7-8 óra is össze tudna jönni, de nem alszom, mert reggel nem vagyok álmos. Bezzeg este már igen, de ennyi észt ennyi év alatt sem sikerült összegyűjteni, hogy ebből tanulva másnap aludjak.

A kislány egyébként az elmúlt fél hónapjában kétféle viselkedésmintát produkált,

1) három-négy óránként magától felébred, enni kér, evés után nézelődik, varázsol, játszik, majd summa másfél-két óra ébrenlét után megint elalszik
2) egész délelőtt folyamatosan éhes, megállás nélkül enni akar és eszik is, nem kis mennyiségeket, amíg kajához nem jut, dühöng és ordít, teszi ezt olyan lelkesedéssel, hogy az ötvenkét centije összes kis hurkájával kapál a levegőben és a fejét veri a mellembe, míg észre nem veszi, hogy ez ippeg a kajája. Rendkívül félelmetes jelenség ilyenkor, el lehet képzelni. Délelőtt az evés miatt nem ér rá aludni, ezért délutánra kipurcan és alszik egy összegben négy-öt órát. Amíg anyja rettegve figyeli, nehogy felébredjen, ahelyett, hogy aludna vele.

Nagy szerencse, hogy eddig 1) tartott kb. az első két hétben, aztán 2) tartott most hétfőtől szerdáig, tegnap meg visszaállt 1)-re. Nem sikerült még rájönnöm, hogy mi okozza a változást, nagyszülők egy része szerint rossz napjai voltak és min csodálkozom, ha én is hisztis voltam (ezt nem is értem, szerintem összekevertek a Sárival véletlen), nagyszülők másik része szerint biztos a gyomra fáj. Szerintem fejlődési ugrása lehet, ami a cikkek szerint azt takarja, hogy egész nap mellen akar lógni, amíg meg nem növelődik a tej mennyiség, aztán megbékél. Akárhogy is, de 1) fázisban hízott mint a gép, 2) fázisban gyakorlatilag nem, úgyhogy kíváncsi vagyok, most hogy visszaállni látszik az 1) - legalábbis nagyon remélem!!, el fog-e kezdeni hízni megint a kis dühgombóc. Ha nem, akkor fejlődési ugrás is elvetve, maradna a gyomorfájás (de hogy lehet, hogy egy babának éjjel nem fáj a gyomra csak nappal és mindig elhallgat azonnal, ha enni kap, ahelyett, hogy pont evés után sírna?) vagy a sima hiszti. Előbbi kellemesebb volna, hisz legalább kezelhető, de kevésbé valószínű, utóbbi pedig valószínűbb lenne ugyan, de mint szimptóma kezelhetetlen, márpedig Jo-t jó kislánynak kértük, úgyhogy el kell vetni ezt is.

A terv tehát, hogy stabilizálni kell az 1) állapotot, megengedve a 2) felbukkanását maximum 2-4 hetente 2-3 napra, azt is csak azért, mert első gyerek. A következőnél már nem lehetek ilyen engedékeny.