Orsi révén szert tettem végre egy-két nem amerikai gyermeknevelési könyvre. Félreértés ne essék, semmi bajom az amerikaiakkal, istenien főznek, jófejek, több természeti csoda jutott nekik, mint egész Európának*, ráadásul te vagy a legvékonyabb, ha kimész egy tízmilliós falujuk utcájára. Remek hely. De ettől még szeretném ha az én kislányom intelligencia szintje meghaladná a testtömeg-indexét. Úgyhogy boldogan habzsolom az innen-onnan származó könyveket, talán meglepő módon messze a legjobb egy '86-os magyar kiadvány.
Kevés dolgok egyike, amiben minden nemzet minden könyve egyetért - a túl sok inger kikészíti a babát. A túl kevéstől meg hülye lesz szegény. Ez utóbbi például az amerikaiakat nem nagyon zavarja, ők csak annyit mondanak, hogy ha nagyon unatkozik tedd arrébb, hogy a tapéta másik csíkját bámulja, hát nem tudom. Mindenesetre azt egyértelműen leírják mindenütt, hogy a baba megfelelő ütemű szellemi fejlődése érdekében mindig új és új ingerekkel lepjük meg, de ha túlterheljük, akkor ne csodálkozzunk rajta, ha nyűgös lesz. Például - ezt írja az egyik - ha egész nap hurcoljuk magunkkal ügyet intézni, bevásárolni, sminkeshez, stb, hát ne csodálkozzunk ha nem alszik el este, mert túlpörög.
Na most mióta megünnepeltük a Függetlenség Napját ("TELITALÁLAT, ELNÖK ÚR!!!"), azóta mi azért igyekszünk mindennap valami programot beiktatni Jo-val. Illetve én igyekszem, Jo meg szépen tűri, sok szava nincs, tényleg nem hiszek a demokráciában. Voltunk már Ringatón, Állatkertben, Városligetben, Orsinál, Farkasréten, Kristóféknál, Diánál, babamasszázs-tanfolyamon, gyerekorvosoknál, védőnőnél, Veráéknál, és volt nálunk még ezenkívül négyezer-hatszáz ember. És a fenti helyeken is volt, ahol többször voltunk. Ha nem jutunk el sehova, sétálni megyünk, délelőtt és délután is 2-2 órát. Johanna ettől teljesen függetlenül most már negyedik hete fürdetés után magától elalszik, négy és öt óra között felkel egyszer tíz percet enni, majd reggel hét és nyolc között felkel végleg. Ha olyanja van, akkor négy és öt között sem kel fel, csak hétkor először. Még mindig becsületesen vezetem a kis füzetét, ami tanúsítja, hogy az égadta világon semmi összefüggés nincs aközött, hogy hol voltunk és hogy milyen kedve volt. Egész mostanáig.
Tegnap tudni illik nem voltunk sehol. Úgy jött ki a lépés, hogy este koncertre mentünk (amiért síron túli hálám üldözi PNC barátunkat, aki szponzorálta az eseményt), ezért nagyszülőkre bíztuk a tökmagot. Azt a tökmagot, aki egész nap éktelen undok volt, vagy a hasa fájt és azért sírt, vagy azért mert a hasa már nem fájt ugyan, de egy pillanatra le mertem tenni. Sírt a pelenkázón, a hordozókendőben, a járókában, a mellemen, mindenütt. Rettenetes kis némber módjára viselkedett, szegény felügyelőknek a vacsoráját alig bírtam mellette egész nap megfőzni, úgyhogy nem jutottunk el még csak sétálni sem. Nem tudom, egy három hónapos sincs gyerek csinálhat-e ilyet akarattal vagy sem, dehogy amint megjöttek szülők, a cumiját kiköpve vigyorgott mindkettőre, sztrájk nélkül evett, gagyogott, hagyta magát dajkálni, mintha visszacserélték volna. Nem érdekel, hogy csak beképzelem-e vagy sem, de rá volt írva, hogy hálát ad az égieknek, hogy végre történik valami.
Persze a sült gesztenye vagy a padlizsán okozta éktelen hasfájásától sírt ugyanúgy, de ha elmúlt a görcs, teljesen jófej lett megint, amilyen szokott. Úgyhogy őszintén mondom, el tudom képzelni, hogy zavarta, hogy aznap nem volt program. Pedig a nagykönyv szerint akkor kellene idegesnek lennie, ha van program. Az egyetlen olyan tünet, amit idegen helyen eddig észrevettem, hogy csak a kezemben hajlandó elaludni. Némi körülnézés után hagyja magát letenni és lehet vele játszani is rendesen, de elaludni nem alszik el egyedül, legalábbis ez még sosem sikerült neki. Itthon gond nélkül megy, a járókában, a kiságyban, Sári megunt kanapéján, mindenhol, csak legyen cumi és kiskutya. Vagy kismajom, vagy kismaci vagy kisnyúl, erről megoszlanak a vélemények, majd teszek fel fotót és lehet tippelni.
Szóval lehet az, hogy egy pár hónapos baba már unatkozik itthon? Örökölhette annyira a túlpörgött anyukája génjeit, hogy még a hatvan centit sem érte el, de már kiakad, ha üres a naptárja? Mert ugyan megegyeztünk Krisztiánnal és meg is fogadtam ugye, hogy nem leszek azért börtönlakó (kinek ablakába soha nem süt be a Nap, trállálááláá), mert gyerekem született, és azt sem akarom, hogy a kisbabám egész nap otthon üljön, mint egy főtt tojás, de nem túlzás ez? Pont a túlpörgést megakadályozandó pedig óvatosan még a hathetes kontroll napján beírtam a naptáramba minden keddre és csütörtökre, hogy "itthon-itthon", hogy ne mindennap hurcováljam a babát, de lehet, hogy ez felesleges volt? Hisz, ha felnőttek között is van otthonülős és nembírahátsójánmaradnisoha típus, akkor miért ne lehetnének a kisbabák is ilyenek? Miért ne lehetne túl sok a program az egyik kisbabának és túl kevés a másiknak? A kérdés már csak az, mit fogok csinálni akkor, ha a következő gyerek otthonülős lesz? Elküldöm a háromévest az állatkertbe, a nullaévessel meg fogjuk egymás kezét a járókában egész nap?
Mindenesetre egyelőre egy gyerek van hálisten, úgyhogy benn hagyom a keddet és a csütörtököt is, aztán ha még egyszer előadja az unatkozós-nyüglődős, nem bírom a fejedet formáját, hát kitörlöm ezeket is, és lesz nemulass.
*Ha leszámítjuk Németországot persze. Ááá, csak viccelek. Hollandiát is számítsuk le, az is gyönyörű, ott nem csak fák vannak egy sima placcon mint Németország legcsodálatosabb tájegységein, de még tulipánok is. Fantasztikus helyek ezek, ha fizetnének sem költöznék oda, az sicher.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése